Vajdai Vilmos: „A rendező elnyomja bennem a színészt”

Majdnem harminc éve a Katona József Színház színésze, és már húsz éve vezeti a TÁPSzínházat. Vajdai Vilmossal beszélgetett a Magyar Narancs. Lapszemle. 

A Magyar Narancs cikkéből:

 

Vajdai Vilmos elárulta, miért fordult a rendezés felé. „(…) Én egészen pár évvel ezelőttig nem is tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék csinálni az életben: adódott ez a színházi dolog, mert gyerekkoromban belém ültették, hogy milyen szép orgánumom van, amiről az évek során kiderült, hogy ez nem is olyan jó a színpadon. (…) Pályakezdőként minden darabban benne voltam a Katonában, de ez is kevés volt, szerettem volna valami mást. Amikor a meghatározóan kreatív és szabad főiskola után az ember bekerül egy színházba, ahol kicsit görcsösebben készülnek a darabok, az mindig kevesebb kihívást jelent. A TÁPSzínházat egyébként megelőzte a zene, már korábban elkezdtem dj-zni, de ennek nem volt köze ahhoz, hogy kreatívan ki vagyok-e elégítve” – fejtette ki Vajdai Vilmos.

 

vajdai

Vajdai Vilmos  (forrás: divany.hu)

 

A színész-rendező arra a kérdésre is válaszolt, milyen indíttatásból kezdett el az általa „rosszszínházként” definiált műfajban alkotni.  „Ez nekem is csak sokára jött, először én is megrendeztem egy darabot, ami megfogott, az Andrzej Wajda-féle Bűn és bűnhődést Balkay Gézával, Ternyák Zoltánnal, Csomós Marival - nem is tudom elképzelni, honnan volt akkora arcom, hogy ezt megcsináljam. (…) Aztán egy idő után úgy alakult, hogy minden héten létrehoztunk egy-egy egyszeri előadást, mindenáron. (…) Ezek között volt egy olyan este, aminek az volt a célja, hogy érezzük magunkat igazán rosszul a színházban. (…) És ez nagyon bekattant az embereknek, mert megfoghatatlan a logikája annak, hogy rosszat akarunk csinálni, ezért ha véletlenül jót csinálunk, az azért rossz, mert rosszat akartunk, de jó lett. Működött a dolog, mindkét oldalon: jó színészpedagógiai eszköz, ha bátran rossznak lehet lenni, mert feloldja a színész görcsösségét. Azok a színészek, akik ebben részt vettek, sokat tanultak" – fejtette ki Vajdai Vilmos a nevével fémjelzett műfaj történetét, majd a „rosszszínház” befogadás-lélektani oldaláról is beszélt.

 

„Az első időben nem működött jól a közönséggel való kontaktus, de később rájöttem, hogyan kell velük kommunikálni: mindenképp biztosítani kell, hogy nem bántjuk őket, viszont szemtelenek lehetünk, de ők is lehetnek azok, fütyülhetnek, pfujolhatnak - ez elég jól bejött” – mondta a rendező.

 

Vajdai Vilmos arra a kérdésre is válaszolt, hogy gyávának tartja-e a magyar színházat: „Talán. De inkább túl óvatosnak, túlbiztosítottnak nevezném a kőszínházakat: nem gondolkodnak elég komplexen, védik a maguk bázisait. (…) Mivel nincs annyi pénzük és annyi vesztenivalójuk, a függetlenek bátrabban is dolgoznak. De azért az látható, hogy ez a struktúra magától fel fog bomlani: (…) fel fog bomlani a nagy társulatok, a kőszínházak struktúrája, és talán úgy fog tudni újraindulni, hogy kis, erős közösségek születnek, olyanok, mint Mundruczó Kornéléké, Bodó Viktoréké vagy az egyik legprogresszívabb új közösség, a K2 Színház. (…) Az ilyen közösségeket nem lehet állami parancsra megszüntetni, csak nehezíteni lehet a körülményeiken, hogy pokol legyen az életük. De ettől még nem fognak rosszabb színházat csinálni, csak egyre jobbat” – vetítette előre a jövőt Vajdai Vilmos, majd arról is beszélt, milyen szerepet játszik életében a színészet.

 vajdai vili sioreti gabor

Vajdai Vilmos (fotó: Sióréti Gábor)

 

„Szeretek játszani, de belátom, hogy problémás színész vagyok. Biztos bírnék több és nagyobb szerepet, tudom, hogy képes lennék azokra is, de talán nehezebb út vezetne oda - nekem is el kéne felejtenem minden mást. Jó kis epizodista vagyok, aki néha játszik nagyobbakat is. Van bennem színész, de a rendező inkább elnyomja. Néha mulatság tárgya vagyok a Katonában, ahogy küzdök ezért-azért, miközben persze szinte mindenki részt vett már az őrültségeimben. Általában nem konvencionális módon találok ki dolgokat, ami mindig furcsa. De a TÁP-pal is mindig azok az utak érdekeltek, amiken nem sokan jártak; az, hogy mi van ott, a dzsungelben.” – árulta el Vajdai Vilmos.

  

A teljes interjúban Vajdai Vilmos beszélt még a TÁP Színház politikai szerepvállalásáról, az alkotás szabadságáról, saját színházi eszményéről és a durvaságról is.

 

A teljes cikk a Magyar Narancs 2014/51. lapszámában olvasható.

 

Forrás: Magyar Narancs

 

süti beállítások módosítása