Utoljára vezényel a Scalában főzeneigazgatóként Barenboim

 Kedden vezényel utoljára a Scalában főzeneigazgatóként Daniel Barenboim.

 A világhírű argentin-izraeli karmester Beethoven Fideliójával búcsúzik a milánói operaháztól. 
Barenboim 48 éve lépett fel először a Scalában, azóta 214 alkalommal állt a karmesteri pódiumon, ezen belül 108 operaelőadást vezényelt.

 

barenboim


A karmestert Stéphane Lissner intendáns 2005-ben felkérte a karácsonyi koncert vezénylésére, kapcsolata ettől kezdve fonódott egyre szorosabbra az operaházzal, amelynek főzeneigazgatójává 2011-ben nevezték ki.


Barenboim december végén adja át a posztot Riccardo Chailly olasz dirigensnek, de a tervek szerint vendégkarmesterként továbbra is vezényel majd időnként a Scalában.


A 72 éves karmester energiáit most egy izraeli és arab muzsikusoknak szánt berlini zenei főiskola létrehozására összpontosítja. A tervek szerint először 2016 őszén induló hároméves programban mintegy 100 hallgató kaphat hangszeres, zenetudományi és filozófiai képzést. 


Barenboim emellett továbbra is ellátja a Berlini Állami Opera (Staatsoper Unter den Linden) és annak zenekara, a Staatskapelle Berlin zenei vezetését; ezeket a posztokat 1992 óta tölti be.

 

süti beállítások módosítása