Elhunyt Czakó Klára

A Katona József Színház társulata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 66. évében, december 23-án, türelemmel és kitartással viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Czakó Klára, aki színésznőként, súgóként és ügyelőként is dolgozott.

 

Czako Klara

 

 

Czakó Klára 1994-ben szerződött a Katonához, előtte csaknem két évtizeden át a kaposvári Csiky Gergely Színház színésznője volt. Kecskeméten született 1948-ban, pályáját táncosnőként, amatőr színjátszóként kezdte. Pályája során végig megőrizte nyitottságát, kíváncsiságát és játékos kedvét. Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években színházunkon kívül rendszeresen részt vett a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve független színházak előadásaiban is.

 

Czakó Klárát a Katona József Színház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkedünk.

Forrás: katonajozsefszinhaz.hu

 

 

süti beállítások módosítása