Elfogytak a jegyek A Játékkészítőre

A hírek szerint 2015-ben még visszatér a darab a közönség elé.

 

Már nem lehet kapni jegyet A Játékkészítő című pop-musicalre, amelyet december 27-28-29-30-án láthat a közönség a budapesti Tüskecsarnokban.

 

jatekkeszito

 

Szeptember elején került a köztudatba A Játékkészítő, és a neves alkotógárda valamint a parádés szereposztás – Alföldi, Pokorny, Bereczki, Szabó Győző, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi és sokan mások – hamar felkeltette a közönség érdeklődését.

 

“Bár nagyon bíztunk a sikerben, magunk sem gondoltuk, hogy az eredetileg tervezett tíz előadás helyett végül tizenkét teltház lesz”– mondta Illés Gabriella, a darabot életre hívó TulipánTündér Produkciós Iroda vezetője. “A Tüskecsarnokban csupán erre a négy napra terveztük az előadásokat idén év végén, de reményeink szerint az elkövetkező évben, sőt években még találkozhat a közönség A Játékkészítővel” – tette hozzá a producer, aki azt is elárulta, hogy a TulipánTündér munkatársai már egy következő, nagyszabású produkción is gondolkodnak.

 

 

süti beállítások módosítása