Abigél Ruttkai Évával a Dunán

Újra játssza az Abigélt a Duna Televízió.

 ruttkai

 

„A változás, ami életében bekövetkezett, annyi mindentől megfosztotta, mintha bomba pusztított volna az otthonában” – Mától négy (az ismétléssel együtt öt) napon át ismét nyomon követhetjük Vitay Gina életének néhány hónapját, és megcsodálhatjuk Ruttkait Horn Miciként. Az Abigél első részét ma 14:15-kor vetíti a Duna Tv (ism. honlap reggel 9:50-kor).

 

A történet a második világháború alatt játszódik. Vitay Georginát apja, Vitay tábornok (aki a katonai ellenállás egyik vezetője) az ország szélén lévő városban, Árkodon íratja be a teljesen zárt, bentlakásos kálvinista Matula Leánynevelő Intézetbe. Ginának nem mondja meg ennek okát: olyan helyre hozza, ahol senki nem férhet hozzá, így nem kell félnie, hogy lebukása esetén lányával zsarolják, és kényszerítik társai elárulására. Ginát befogadnák új osztálytársai, de miután összeveszett velük egy buta játékon, és elárulta őket, kiközösítik. Gina megpróbál megszökni, azonban a pályaudvaron találkozik Kőnig tanár úrral, aki visszaviszi az iskolába. Újabb szökési kísérlet megelőzésére a tábornok megmondja Ginának, miért kell itt maradnia a Matula falai között, bármennyire is rosszul érzi itt magát. Megfogadja apja szavát, kibékül osztálytársaival.


További részek:


2. rész: dec. 30. 14:20 (ism. dec. 31. 9:50)
3. rész: dec. 31. 14:20 (ism. jan. 1. 9:55)
4. rész: jan. 1. 14:20 (ism. jan. 2. 9.40)

 

süti beállítások módosítása