“Még soha nem csináltam ilyet" - Polgár Csaba Hamletet rendez Németországban

 

Polgár Csaba, az Örkény Színház színésze játssza és nemsokára Németországban rendezi is Shakespeare Hamletjét, miközben készül színpadra vinni egy kultikus japán westernfilmet. Vele beszélgetett a dívány.hu. Lapszemle.

Hamletet játssza az Örkény Színházban, de nemsokára Karlsruhéban, Németországban fog rendezni egy másik dán királyfit. A kérdésre, nincs-e túl közel a játszott előadás ilyenkor, Polgár Csaba elmondta: “Még soha nem csináltam ilyet, úgyhogy nem nagyon tudom, hogy lesz. Szerencsére nagyon gazdag alapanyag Shakesperare Hamlete, és persze új és más helyzet az is, hogy kikerül az ember egy teljesen ismeretlen társulathoz. Ez egy ismerkedési folyamat, legalább is a kinti munkáim nagy része általában arról szól, hogyan ismerkedem meg az ottani helyzettel, színészekkel. És persze attól is függ, hogyan érzi magát az ember, mik történnek vele. Nem hiszem, hogy zavarni fog, hogy közben itt Pesten játszom, hiszen nagyon másfajta helyzet ez”.

A színész-rendező arról is beszélt, szerencsés találkozások sorozata kellett ahhoz, hogy visszatérő vendég lehessen Németországban. Az általa rendezett Korijolánusz című előadást beválogatták anno egy fesztiválra, majd jött két meghívás Párizsba és Münchenbe, és ebből következett a tavalyi berlini meghívás, ahova a Válasszunk párt! készült. “Amikor megyünk, akkor egyértelmű, hogy a csapatom is velem jön. Előfordult már, hogy hoppartos színészeket vittem, de Gáspár Ildi dramaturgot, Matkó Tamást, aki a zenét csinálja és Izsák Lili díszlet- és jelmeztervezőt mindig magammal viszem” – árulta el.

 

polgarcsaba

 

Arról, hogy tervezőjével, akivel a magánéletben is egy párt alkotnak, nem fárasztó-e együtt dolgozni elmondta: “Szeretem, ahogyan ő gondolkozik, és azt hiszem, hogy elég egészségesen tudjuk ezt kezelni. Nem az van, hogy családi vállalkozásban toljuk az ipart, hanem kiegészítjük egymást. Nagyon bírom az agyát, és jól tudunk együtt gondolkozni. És persze mindehhez hozzátartozik, hogy amint mondtad, én alapból nem vagyok rendező, tehát az előadásaink létrejöttében, az ötletelésben Ildi és Lili is tevékenyen részt vesz. Nem a klasszikus felállásban dolgozunk, hanem mindig mindenki ott van a próbákon, és közös agyalás után jön létre egy-egy jelenet”.

 

Polgár Csaba arról is nyilatkozott, hogy a Kuroszava klasszikus, a Hét szamuráj megrendezésére készül. “A Hét szamuráj nagy szerelem, akárcsak a Hét mesterlövész. Nagyon szeretnék egyszer westernt forgatni, tényleg! Két óráig mocskos ruhában, hunyorogva nézni a semmibe csodálatos volna! Meg aztán a problematikát is jónak érzem. A meseszerűsége és a japán közeg eléggé eltávolít minket tőle ugyan, de az alapprobléma nagyon is aktuális.  (…)Van egy vidéki közösség, akiket megtámad egy fegyveres társaság, hiszen ez ma is bármikor megtörténhet, mint tudjuk. És mi van, ha az ember nem fordulhat hivatalos szervhez, senkihez. Hogyan jut el oda, hogy akkor felbérelek én is harcosokat, ami egy elég visszás helyzet” – vetette fel a színész-rendező.

A kérdésre, szereti-e belefűzni a politikát a rendezéseidbe, úgy felelt: “Nem az a cél, hogy a napi politikáról beszéljünk, engem inkább mint az együttélés lehetséges formái izgat a politika”.

 

Polgár Csaba berlini rendezését, a Válasszunk párt! című előadást január 15-én és 16-án.

 

A Dívány interjúját itt olvashatják.

 

süti beállítások módosítása