Háromnapos ünnepséggel nyit az idei EKF

Háromnapos nagyszabású ünnepséggel indítja programját január közepén a nyugat-csehországi Pilsen, amely a belgiumi Mons városával együtt az Európa Kulturális Fővárosa címet viseli 2015-ben.

A programsorozat keretében az év végéig a cseh városban több mint 600 rendezvényre kerül sor - közölték a rendezők kedden Prágában sajtótájékoztatón.

 

"A háromnapos program január 16-án, pénteken délután kezdődik. Szombaton lesz az ünnepélyes megnyitó, vasárnap pedig folytatódnak a nyitóprogramok" - mondta Mirka Reifová, a rendezőbizottság szóvivője újságíróknak. Az ünnepi hétvégére több tízezer látogatót várnak a városba.

 

plzen

 

A nyitóünnepség főrendezője Petr Forman, Milos Forman Oscar-díjas filmrendező fia. A nyitóprogramban mintegy 150 hazai és külföldi művész lép fel, és egyebek között megszólalnak a helyi katedrális új harangjai is. Az esti órákban a városközpontban nagyszabású fényjátékokat is rendeznek.

 

Mindazok, akik nem jutnak be a történelmi főtérre (námestí Republiky-Köztársaság tér), az egyes művészeti rendezvényeket, köztük David Dimitri svájci kötéltáncos produkcióját óriásképernyőkön is követni tudják. A rendezők a megnyitóra öt ilyen nagy képernyőt helyeznek el a város terein és parkjaiban. 

 

Az év folyamán a Plzen 2015 elnevezésű programsorozat keretében egyebek között fellép a legendás Lynyrd Skynyrd amerikai southern rock együttes. Az érdeklődők megtekinthetnek egy nagyszabású európai dizájnkiállítást és megismerkedhetnek Jirí Trnka (1912-1969) világhírű cseh képzőművész és bábfilmes alkotásaival és életével is, aki a város szülötte.

 

"A tervek szerint minden nap két egymástól eltérő zsánerű rendezvény lesz - cirkusz, kiállítás, színház, zene, tánc és sok minden más" - közölte már korábban Jirí Sulzenko programigazgató.

 

Jirí Suchánek projektigazgató közölte, hogy a Plzen 2015 költségvetése mintegy 430 millió korona (4,8 milliárd forint). Ehhez a város 220 millióval, a cseh kulturális tárca pedig százmillióval járult hozzá, míg a régió 45 milliót adott.

 

A Pilsen - Európa Kulturális Fővárosa a rendszerváltás utáni Csehország legnagyobb kulturális programsorozata. Az ünnepélyes megnyitón Bohuslav Sobotka miniszterelnök, valamint a cseh politikai és társadalmi élet számos ismert személyisége is részt vesz. 

 

süti beállítások módosítása