Rekordévet zárt a Broadway

Rekordévet zárt a Broadway: még soha nem látogatták annyian a New York-i színházi negyed előadásait, mint 2014-ben, és a jegybevétel is történelmi csúcsot ért el.

A Broadway színházait tömörítő Broadway League hétfőn közzétett adatai szerint a tavalyi jegyeladások 1,36 milliárd dollárra rúgtak, és összesen 13,13 millió néző látta az előadásokat.

 

Broadway


A jegybevételek - egyebek mellett a prémium jegyáras ülőhelyeknek köszönhetően - 14 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest, és a látogatottság is 13 százalékos emelkedést mutat.


A sikeres évet kiugróan magas bevételű karácsonyi hét koronázta meg, a következő, az új év első napjaiba átnyúló hét pedig minden idők legmagasabb jegyeladását érte el a mindenkori szilveszteri hetek közül. A Wicked, Az elefántember, az It's Only Play, a The Book of Mormon, az Aladdin és Az oroszlánkirály című előadások mind színházi rekordot döntöttek heti bevételükkel.


Idén csaknem 20 új előadást tekinthet meg a közönség a Broadwayn, elsőként Jake Gyllenhaal főszereplésével a Constellations című darabot kezdik játszani január 13-án.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása