Zsótér Hamletje érkezik a Pécsi Harmadik Színházba

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatóinak előadása január 8-án és 9-én vendégszerepel a Pécsi Harmadik Színházban.

A növendékek 2013 márciusában mutatták be az Ódry Színpadon shakespeare művét. Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályának vizsgaelőadása azóta ,,túllépett” játszóhelyük keretein, és több helyütt is látható volt. Előadták a gyulai Shakespeare Fesztiválon, sőt a POSZT kísérőrendezvényeként Pécsett is, mindkét városban szabadtéri helyszínen.

 

hamlet szfe

Fotó: Nagy Marcell, szfe.hu 

 

Az eredetileg kamaraterminek szánt előadást a rendező és a színészek mindenütt a helyi adottságokhoz igazítják, így amit a zárt térben vasrudakon játszanak végig, azt a csatát másutt fákon vívták, vagy épp egy tó-színpad alatti mocsarat vontak be játéktérként egy-egy jelenetbe.

 

A Pécsi Harmadik Színházban is sajátos térkialakítású, egyedi adaptációban láthatja a közönség Shakespeare modernizált klasszikusát. A közel háromórás előadás magán viseli Zsótér Sándor markáns rendezői világát, Arany János veretes sorai helyett Nádasdy Ádám mai mondataiból bontakozik ki a cselekmény, s a művészpalánták mindegyike több szerepben is megmutatkozik.

 

Közülük ketten immár rangos díjak tulajdonosai: az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó Arany Medál-díjat nemrégiben Szabó Erika kapta; a Gundel Művészeti Díjat pedig ifjabb Vidnyánszky Attilának ítélték – többek között a Hamletben nyújtott alakításukért.

 

A 2015. január 8-án 19 órakor kezdődő előadást az Örkény-bérletesek, a január 9-én 19 órakor kezdődőt a Déry-bérletesek tekinthetik meg, 2500 forintos belépők korlátozott számban még hozzáférhetők. A Pécsi Harmadik Színház jegyirodája január 5-től a szokásos nyitvatartási időben, hétfőtől csütörtökig 10-18 óráig várja az érdeklődőket.

 

Forrás: Pécsi Harmadik Színház

 

 

süti beállítások módosítása