„Szervusztok, Pajtikák!” - Kemény Henrikről nyílik kiállítás a Vigadóban

A 150 éves a Vigadó elnevezésű jubileumi programsorozat (január 12. - február 20.) részeként kiállítással, bábelőadással és ünnepi üléssel emlékeznek meg Kemény Henrikről, a vásári bábjátszás Kossuth-díjjal kitüntetett művészéről, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjáról, aki idén lenne 90 éves.

 

Kemény Henrik legnépszerűbb bábfigurája Vitéz László, a piros sipkás, vidám fickó, aki palacsintasütőjével tanítja móresre „a csoki pofákat”, azaz az ördögöket és magát a halált is. Kemény Henrik 80 éven keresztül aktívan bábozott. Kivételes mestere volt a vásári hagyományok továbbfejlesztésének, de nagy hatással volt a kortárs magyar bábművészetre is. Tagja volt az Állami Bábszínháznak. Személye összekapcsolta a magyar bábozás vándorló, népi hagyományait az esztétikailag kiforrott, kortárs kísérletekkel.

 

kemeny-henrik

Fotó: kulter.hu


A Kemény Henrik-kiállítás 2015. január 12-én 17 órakor nyílik a Vigadó Galériában, a kiállítást megnyitja professor emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, beszédet mond Láposi Terka kurátor, a kiállítást szervező Korngut-Kemény Alapítvány elnöke. Emellett hangfelvételről megszólal maga Kemény Henrik is. A tárlat január 13-tól február 1-ig tekinthető meg a közönség számára.


Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Vigadó egész napos ingyenes rendezvényekkel várja az érdeklődőket. Szervusztok, pajtikák! címmel 15 órakor a Szombathelyi Mesebolt Bábszínház tart bábelőadást gyermekek számára a Kamaraszínházban. 16 órától interaktív drámapedagógiai foglalkozásra és bábkészítésre nyílik lehetőség a Makovecz teremben. (A részvétel regisztráció köteles a Vigadó honlapján.)


Január 29-én Kemény Henrik születésének 90. évfordulóján koszorút helyeznek el a Kolibri Színháznál 14.30 órakor. A koszorúzást követően 16 órától ünnepi ülésen emlékeznek meg a bábművészről a Vigadó Makovecz termében. Az ülés háznagya Juhász Judit. Előadást tart dr. Kékesi Kun Árpád színháztörténész, a Károli Gáspár Egyetem tanszékvezetője; Ács Norbert, a Budapest Bábszínház bábszínésze.

 

Ebből az alkalomból adják át a Kemény Henrik-díjat (Majoros Gyula szobrászművész kisplasztikáját), majd Láposi Terka színháztörténész, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke bemutatja A Kemény Bábszínház képeskönyve – Korngut Kemény Henrik színházteremtése című könyvét.

 

Forrás: MMA

 

 

süti beállítások módosítása