Karnyóné - Ifjabb Vidnyánszky musicalt rendezett az Ódryn

Az SZFE és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia közös képzést indított, melynek eredményeként a frissen végzett zeneszerző, Kovács Adrián szerzeményét ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében állítják színpadra! A premier január 12-én látható az Ódry Színpadon.

 

Az SZFE ajánlója:

A 19. századot megelőzően nem létezett zene, amit ne az „alkalmazott zeneszerzés” kategóriája alá sorolhatnánk. A Zeneakadémián 2011-ben elindult alkalmazott zeneszerzés szakirány célja, hogy azok, akik hasonló szellemben – bár az új technikai igényeknek megfelelően – komponálnának, vagyis a zeneszerzésre alkalmazott művészetként is tekintenek, egyetemi szinten mélyülhessenek el ezen a területen.

 

karnyone

Fotó: SZFE

 

Mivel az alkalmazott zeneszerzés egyik legfontosabb terepe a színház-, illetve filmművészet, a LFZE szoros kapcsolatot alakított ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. A két egyetem együttműködésében a zeneszerzők filmes és színházi szakemberektől tanulnak, s filmes és színházi hallgatókkal dolgoznak együtt. A kapcsolatrendszer kialakítása életre szóló network lehetőségeket biztosít számukra. Ez egyedi a világon, nincs ilyen szoros közös képzés máshol. Valós társadalmi igényre valós válasz.

Az együttműködés legfrissebb gyümölcse a két intézmény közös produkciója, a közös képzés első végzett osztálya hallgatója, Kovács Adrián zenés színpadi darabja, a Csokonai művéből íródott Karnyóné. Csokonai Vitéz Mihály vígjátékát Kovács Adrián zenéje és Kendrey Beatrix dalszövegei színesítik, fiatalos lendületet adva ezzel a 215 éve született zenés-bohózatnak. Magyar zenei gyökerekkel, de megtartva a műfaj sajátosságait és elvárásait, izgalmas, új, kortárs zenés-darab született.

 

ifj vidnyanszky 

Fotó: Nagy Marcell, szfe.hu

 

Kovács Adrián:

Csokonai - Karnyóné (musical)


Zeneszerző: Kovács Adrián
Szövegíró: Kendrey Beatrix
Írta: Csokonai Vitéz Mihály
Vezényel: Rajna Martin
Rendezte: Ifj. Vidnyánszky Attila

Szereposztás:
Karnyóné - boltosné, már jócskán túl virágkorán: Mészáros Blanka
Lipitlotty - Karnyóné gavallérja: Csapó Attila
Tipptopp - egy másik reményteljes gavallér: Zoltán Áron
Samuka - Karnyóné fia: Vecsei Miklós Hasi
Boris - Karnyóné szobalánya: Zsigmond Emőke
Lázár - boltossegéd: Tóth András
Karnyó - a halottnak hitt férj: Janka Barnabás
Tündér: Bach Kata
Tündérfi: Brassai Tóth János

Közreműködnek:

a Színház- és Filmművészeti Egyetem színészhallgatói és a Bartók Béla Konzervatórium

és a Zeneakadémia hallgatóiból alakult szimfonikus zenekar (zenekarvezető: Mester Dávid),
és a Jazz and More kórus (karvezető: Halkovics Ágnes)


Osztályvezető tanárok: Tallér Zsófia és Fekete Gyula (zeneszerzés);
Forgács Péter, Hegedűs D. Géza, Marton László (színészosztály);
Horváth Csaba (fizikai színház és koreográfus osztály)

 

Bemutató: 2015. január 12.

Ódry Színpad

 

süti beállítások módosítása