Újra a magyar csillagoké a főszerep a Fővárosi Nagycirkuszban

A nemzetközi hírű, külföldön is elismert magyar cirkuszművészeké lesz a főszerep a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorában - mondta el Kriza Zsigmond, a MACIVA igazgatója az előadás csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. vezetője kiemelte, a szombattól látható előadás legfontosabb célja, hogy a külföldön nagy ismertségnek örvendő cirkuszművészeket a hazai közönség is jobban megismerje. "Az előadás igazi sztárparádénak ígérkezik, ugyanis fellép benne a Monte Carlóban aranyérmet nyert Richter Flórián mellett a Donnert lovascsoport, Axt Ibolya trapézművész, valamint 14 év után újra a budapesti manézsban szerepelnek a Rippel fivérek is" - részletezte Kriza.

 

Magyar Cirkuszcsillagok

 

A műsorban fellép továbbá Pakucza József erőművész, Ádám Krisztián magasdrótszámával és a Baross Imre Artistaképző növendékei karika-, ugródeszka-, illetve kínairúd-produkciókkal. A műsor nemzetközi sztárvendége Cesar Pindo, az ecuadori kígyóember lesz.


Kriza Zsigmond elmondta, hogy január 22-én, a magyar kultúra napján ünnepi gálát rendeznek, amelyben az új műsort Pintér Tibor Lovasszínházának fellépése egészíti ki, valamint egy műsorblokkal megemlékeznek a műfaj egyik kiemelkedő művészéről, Hirsch Zoltán bohócról is, születésének 130. évfordulója alkalmából.


Mindezek mellett januártól folytatódik a cirkuszmisszió is, amelynek keretében március 12-ig minden csütörtökön nehéz sorsú és fogyatékkal élő gyerekeket lát vendégül az intézmény.


A Magyar Cirkuszcsillagokat január 10-től március 15-ig láthatja a közönség a városligeti intézményben.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása