Színházi befogadó pályázatot hirdet a Bakelit

9. alkalommal hirdeti meg színházi befogadói pályázatát a Bakelit Multi Art Center.

Aktuálisan a 2015-ös színházi évre; független, alternatív, illetve struktúrával nem rendelkező hazai és határon túli társulatok számára bemutatott előadásaik továbbjátszására, valamint premier előadásokra lehet pályázni. Műfaji meghatározás nincs.

 

IX. Színházi befogadói pályázat - A Bakelit felhívása:

 

A Bakelit M. A. C. az alábbi segítséget nyújtja a befogadott társulatoknak:

 

A szakmai zsűri által kiválasztott társulatok számára teret biztosítunk az előadás közvetlen bemutatása előtti próbákhoz, illetve a bemutatáshoz. A helyszín mellett szakmai és infrastrukturális segítséggel is állunk a nyertes pályázók rendelkezésére.

- A színházterem és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló egységek térítésmentes biztosítása.

- Az előadást megelőző napon, esetleg napokban próbalehetőség. (maximum 1-2 nap, munkaidő alatti napi 6-8 órában)

- Európai színvonalú színháztechnikai kiszolgálás, előzetes helyszínbejárást követően, mindkét fél részéről aláírt rider és helyszínbejárási jegyzőkönyv alapján.

- A díszletek, kellékek, jelmezek biztonságos tárolása a próbák és az előadások idejére.

- Öltözés céljára megfelelő helyiség (ek) kiszolgáló helyiségekkel (zuhanyzó, mellékhelyiség) illetve zárható öltözőszekrény biztosítása.

- Előre egyeztetett megfelelő létszámú technikai személyzet biztosítása (teremépítéshez, bontáshoz, technikai beépítéshez).

- Próba és előadásnapokon az aktivitás előtt és után is takarítás.

 

bakelit

Fotó: bakelitstudio.hu

 

- Online/Offline promóció a Bakelit MAC honlapján, közösségi oldalain, blogjain, hírlevelében és szóróanyagain egyaránt, mely információkat angol nyelven is hozzáférhetővé tesszük külföldi érdeklődők számára.

- Sajtó-és média megjelenés biztosítása folyamatosan bővülő sajtó-és médiakapcsolataink révén.

- Jegyértékesítés a INTERTICKET országos hálózatában és a JEGY.HU rendszerén keresztül, valamint intézményünk hivatalos weboldalán és pénztárában.

- Az előadásban aktívan résztvevő alkotók számára előadásonként 1 db. tiszteletjegy és 1 db. szakmai jegy biztosítása.

- Promóciós anyagok (flyer, plakát) tervezése, kivitelezése és terjesztése.

- Promóciós célzattal próba-és előadásfotók készítése, valamint az előadás teljes archiválása, videós rögzítése, megvágása, videóspot készítése a darabról, mely vágott anyagokat promóciós célzattal a társulatok rendelkezésére bocsájtunk.

- Írásos, videó és rádiós interjú készítése és eljuttatása média partnereink felé.

- A Bakelit szerkesztésében létező rádióműsorba (Kontakt Rádió; OpenAir Rádió) vendégként meghívjuk a társulat képviselőit, az előadást háttérműsorral reklámozzuk.

- Az előadáshoz szükséges adminisztrációs szolgáltatás színházunk irodájában (iroda használat, fénymásolás, laminálás, fax, nyomtatás, wi-fi, internet).

- Határon túli-és vidéki társulatok részére szállást tudunk biztosítani intézményünk hosteljében (Factory Hostel Budapest) itt tartózkodásuk idejére.

- Innovatív elképzeléseinkkel, bővülő hazai-és nemzetközi kapcsolatrendszerünkkel, igény
esetén szakmai tanácsokkal segítjük a társulatok munkáját.

- Hosszú távú partnerség lehetősége intézményünkkel (közös hazai-és nemzetközi projektek, pályázatok)

- A nyertes produkciókat intézményünk, személyes megegyezés szerint akár több alkalommal is műsorra tűzi színházunk 2015-ös színházi évében.

- A társulat részére tiszteletdíj biztosítása az előadás jegybevételéből.

 

A társulati jegyértékesítéshez megfelelő számú előre nyomtatott jegyeket biztosítunk bizományosi jegyértékesítés céljából. A jegyeket átadás/átvételi jegyzőkönyv által adjuk át, mely jegyekkel és a jegyek árával legkésőbb az előadás kezdetét megelőző 48 órán belül köteles a társulat elszámolni. A társulat által eladott jegyek elszámolásánál a kerekítés szabályai az érvényesek.


Pályázási mód és feltételek:

A környezettudatosság kapcsán és persze egyszerűsége révén is, egy olyan pályázási rendszert dolgoztunk ki, amiben minimálisra csökkenthetjük a papírmunkát és így a felhasznált papír mennyiségét.
Ebből adódóan pályázni kizárólag online úton, weboldalunkon történő regisztráció után a pályázatok menüpontban található ÚTMUTATÓ szerint lehetséges.

Pályázni az online felületünkön található jelentkezési lap hiánytalan (minden pontja kitöltendő!) kitöltésével és a jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek határidőre történő beküldésével lehet.

 

Kötelezően csatolandó mellékletek:
- Hiánytalanul kitöltött és aláírt jelentkezési lap

- A továbbjátszásra szánt előadásról kép és videófelvétel (lehet cd/dvd vagy feltöltött formában link) illetve korábbi digitális formában küldhető kreatívok (flyer, plakát, banner, stb..)

- A bemutatandó előadás pontos ridere (nézőtér kialakítása, játéktér kialakítása, függönyözés, fény-és hangtechnikai igények, lámpapozíciók, speciális technikai elemek, hozott és igényelt díszletek, kellékek tételes felsorolása, személyzeti igények pontos megjelölésével, a stáb pontos összetétele illetve, hogy a társulat saját fény-és hangtechnikussal kívánja-e megvalósítani az előadást.

- Motivációs levél (miért a Bakelitben szeretné bemutatni a társulat az előadást, min. 8-10 mondat)


A pályázati kiírást, az adatlapot és azok mellékleteit, valamint a színházterem sztenderd elrendezését a Bakelit weboldalának pályázatok menü alatt található online felületen regisztráció után lehet letölteni.

A kitöltött pályázati adatlapot és azok mellékleteit a Bakelit weboldalának pályázatok menü alatt található online felületen regisztráció után lehet feltölteni vagy az alábbi email címre kérjük megküldeni:

Email: szinhaz@bakelitstudio.hu


A színházterem sztenderd elrendezése szintén letölthető a Bakelit weboldalának pályázatok menüpontjából:

Beküldési határidő: 2015. február 15. (éjfél)

 

A szerződéskötés feltételei:
- A Bakelit Együttműködési Feltételeinek elfogadása. (letölthető a weboldalról, a pályázatok menü alatt)

- Az előre meghatározott időhatárok pontos betartása, úgymint: a; helyszínbejárás (beépítési és technikai egyeztetés, helyszínbejárási jegyzőkönyv kétoldalú aláírása) a Bakelit képviselőjével és technikusával a pályázat pozitív döntésének kiértesítését követő 15 napon belül. b; szerződéskötés az előadás előtt minimum 60 nappal. c; sajtóanyag, szinopszis, nagy felbontású képek eljuttatása részünkre 60 nappal az előadás előtt. d; a szerződéskötéskor lefixált próbanapok és időpontok betartása.

- A társulat aktívan és ellenőrizhető módon részt vesz közönségszervezésben, melyhez a háttértámogatást szolgáltatásaink alapján biztosítjuk.

 

A Bakelitben fellépő társulattól, minden esetben ellenőrizhető módon az alábbi közönségszervező és népszerűsítő aktivitásokat várjuk el:

- saját weboldalán és közösségi oldalain (pl.: facebook; twitter; blog.hu; wordpress; satöbbi…) aktivitás a lekötött előadással kapcsolatban, úgymint saját hírek, információk generálása.
- a Bakelit által facebookon generált eseményt megosztása, az eseményre a társulati tagok és közreműködők az ismerőseiket meghívják.
- a Bakelit által gyártott előadás hirdető plakátokat, flyereket ellenőrizhető módon (fényképet készítenek róla és azt elküldik intézményünknek) kiszórják potenciális célközönségük felé, minimum 30 különböző helyszínen.
- aktív részvétel a Bakelit rádiós kulturális műsoraiban promóciós célzattal.
- lehetőség szerint minél több jegy direkt eladása (minimum 20 db. jegy!), amihez bizományosi jegyátadással biztosítjuk az előadásra szóló jegyeket.

 

Általános rendelkezések:
A pályázatra minden társulat maximum három produkcióval pályázhat.
A pályázat a 2015-ös színházi évre szól.
A pályázat beküldési határideje: 2015. február 15.
A jelentkezők közül 10 - 15 produkciót fog a szakmai zsűri kiválasztani.

 

Az elbírálás szempontjai:

szakmai felkészültség - eddigi referenciák – nyitottság – szellemesség – megvalósíthatóság - közönségszervezési hajlandóság - díszletigény (egyszerűbb díszlet előny) – rugalmasság a játszási idő tekintetében.

 

A fenti szolgáltatásaink és feltételeink tudatában, azok elfogadásával kérjük tisztelt pályázóinkat, hogy küldjék el minden részletre kiterjedő jelentkezési lapjukat. Az időhatáron túl vagy hiányosan (csatolandó mellékletek hiánya) kitöltött jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni és a zsűri részére eljuttatni.


A döntést 2014. február 28-án tesszük közzé a honlapunkon, illetve minden pályázót emailben is értesítünk.
A nyertes pályázókkal a kiértesítést követő napokban felvesszük a kapcsolatot a helyszínbejárással, technikai egyeztetéssel és a szerződéskötéssel kapcsolatban.

 

A pályázattal kapcsolatban további információk a szinhaz@bakelitstudio.hu e-mail címen illetve a 06-30-950-3780-as telefonszámon kérhetők.

 

Pályázati kapcsolattartó: Paróczay Csaba

 

 

 

süti beállítások módosítása