Szombaton adják át a Bárka-díjakat Békéscsabán

 

A Bárka internetes magazin szerkesztősége évzáró ülésén tavaly is eldöntötte, hogy a hosszú évek óta tartó eredményes együttműködés és az idei publikációk alapján kik lesznek a 2014-es év Bárka-díjasai.

 

Az elmúlt évek díjazottjai között olyan jeles hazai és határon túl alkotók szerepeltek már, mint például Egressy Zoltán, Fekete Vince, Géczi János, Grendel Lajos, Iancu Laura, Kiss Judit Ágnes, Markó Béla, Nagy Gáspár, Szepesi Attila, Tandori Dezső, Tarján Tamás, Tóth Krisztina, Tőzsér Árpád, Varró Dániel, Vámos Miklós, Zalán Tibor.


A szerkesztők ezúttal Ménesi Gábor kritikusra és Vári Fábián László költőre, íróra szavaztak. A Hódmezővásárhelyen élő Ménesi Gábor az elmúlt évben Grendel Lajos és Zalán Tibor köteteiről szóló kritikákkal gazdagította a nyomtatott folyóirat számait és számos írói kisinterjúval a Bárkaonline internetes magazint.

 

barka-dij2

 

A többek között József Attila-díjas, Magyar Művészeti Akadémia-tag, Kárpátalján élő Vári Fábián László tavaly nemcsak a legújabb verseiből közölt két számban is, de készülő regényének egyik részletét is a folyóiratnak adta.

 

A díjakat Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere adja át az Ünnepi Bárka-esten, amelyet hagyományosan a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendeznek meg, idén január 17-én (szombaton) 18.00 órától a Békéscsabai Jókai Színház Ibsen Stúdiószínházában.


A díjazottak bemutatása és méltatása mellett dr. Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka főszerkesztője az esten összefoglalja és értékeli az elmúlt év Bárka-számait és bárkás tevékenységét. A szerkesztőség további tagjai (Farkas Wellmann Éva, Kiss László, Kiss Ottó, Lovász Andrea) és az est íróvendégei (Banner Zoltán, Dávid Péter, Molnár Lajos, Szil Ágnes, Zalán Tibor) közreműködésével pedig bemutatják a frissen megjelent, 2015/1. számot.

 

Az esten várható jó hangulathoz a Békés Banda muzsikája és János Hajnalka éneke is hozzájárul majd. A rendezvényre a belépés ingyenes, a szervezők minden irodalombarátot szeretettel várnak.

 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

 

 

süti beállítások módosítása