"Ott a helyem a tiltakozók között" - Szergej Maszlobojscsikov válaszolt

Filmet készített az ukrán színházrendező, aki Magyarországon számos alkalommal vendégeskedett.

 

A kijevi rendező hosszú évekig jelen volt a magyar színházi életben. A Viktor Janukovics elleni lázadás a Majdanra szólította, kamerával. A drámai anyagból készült el új dokumentumfilmje, az Ukrán vita. A lengyelországi bemutatóról hazafelé utazva nyilatkozott a Népszabadságnak.

 

szergejm

 

Lapszemle:


Szergej Maszlobojscsikov sokat dolgozott Magyarországon, főként Márta István Új Színházában. A kérdésre, melyik rendezésével a legelégedettebb, úgy válaszolt, egyikkel sem. "De a magyar színészekkel nagyon elégedett voltam. Fegyelmezettek, igyekeznek megérteni a rendezőt, kevésbé ragaszkodnak a játékszokásaikhoz. Amikor ismeretlen irányba mozog az ember, a bukást kockáztatja, de a magyar színészek bátran jöttek velem a színház talányos útjain" - fogalmazott.

A felvetésre, miszerint az ukrajnai valóságban ma biztos több a talány, elmondta, attól fél, hogy idejekorán elveszítik a forradalmi lendületet. "Kiderült, hogy a kedvezőnek hitt személycserék után nem szabad megnyugodni. Napról napra kell átformálnunk az életünket, felemás politikai intézkedésekkel nem érhetünk célt. Ehhez viszont az életszemléletünkön, társadalmi szokásainkon is változtatni kell. Remélem, most lesz hozzá erőnk" - mondta Szergej Maszlobojscsikov, akit arról is faggattak, a kamera mennyire segített az események megértésében.


"Különféle felvételek ezek, volt, amikor operatőrrel csináltam őket, máskor csak az amatőr kamerámat vagy éppen csak a mobiltelefonomat használhattam. A győzelemig követtem a történéseket, a véres sortűz idején is tudtam filmezni. A tanulságokat akkor kezdtem levonni, amikor az óriási anyagból elkezdtem egy film összeállítását. Bemutatni annak a sokféle embernek a portréját, akik kimentek a Majdanra és közösséggé váltak. Janukovics szószegése volt a döntő pillanat. Korrupt, az embereket megalázó rendszere sosem volt elfogadott, de bíztunk, hogy az európai integráció mellett kitart. Mikor Putyin nyomására ettől is elállt, megtört bennünk valami. De a valóban döntő esemény az volt, mikor tüntető diákokat és gyerekeket vertek meg a téren. Ekkor vonult több mint egymillió kijevi az utcára" - fejtette ki a rendező, aki úgy vélekedett, az ukrán film nem térhet ki az események és hátterük művészi feldolgozása elől.

 

A teljes interjú a Népszabadságban olvasható.

süti beállítások módosítása