Budapestre érkezik a székesfehérvári Lear

A Vörösmarty Színház társulata január 21- én, 19 órakor mutatja be William Shakespeare: Lear király című tragédiáját a Vígszínházban.

 

Bepótolják az elmaradt előadást

 

A mostani vendégszereplés pótlása a tavaly nyárinak, amikor a címszereplő, Cserhalmi György betegsége miatt le kellett mondani az előadást. Helyette akkor a Cserhalmi által rendezett Mesterkurzust játszották a Vígben, hatalmas sikerrel.

 

A Lear királyt Bagó Bertalan rendezte, és Cserhalmi György mellett Gáspár Sándor, Derzsi János, Makranczi Zalán is szerepel a darabban.

 

LearKiraly

 

Kritikus szemmel a produkcióról

 

"Nem szoborpark és nem is időutazás Bagó Bertalan rendezése. A Cserhalmi György által megformált ellentmondásos Lear király parancsuralmi rendszere és látványpolitizálása után semmi jó nem vár az országra: az új trónkövetelők csak a hatalmat akarják. A vak lojalitásért pedig drágán megfizet Gáspár Sándor Glostere.

 

Amióta végképp kimúlni látszik az a színházi tradíció, hogy a Lear király címszerepe színészaggastyánok búcsúajándéka, másról szól a darab, más a bűn, és más a bűnhődés is. Ugyanis egy életerős férfi dönt úgy, hogy másképp élne ezután. Bagó Bertalan rendezésében Cserhalmi György Lear királya föltehetően azért adná át az uralkodói szerepet lányainak, hogy kibújhasson végre az egyenruhájából, és slamposan, lazán élvezze az életet" - írta Csáki Judit a HVG kritikájában.

 

"Cserhalmi alakításának gazdag döntése, hogy nem szende öregembert játszik, akivel a lelketlen lányok csúful kibabráltak, hanem valami olyasmit is képbe hoz, hogy egy lehetetlen öregről van szó, akivel nehéz együtt élni – ott belezi a véres vaddisznót az asztalon, az emberei meg isznak, ricsajoznak az udvarban. A gyengeség kérdése így (a viharban Edgar által is pusztába kiáltott) parancsolatok felé irányul: ebben pedig az öregség tisztelete nincs feltételekhez kötve; az önmagában áldás – és kész. Ettől nehéz az ügy" - fogalmazott Varga Anikó a Revizor írásában.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása