A Győri Balett Szardíniára indul Kiss János nélkül

Sérülése miatt nem utazhat a társulatvezető az olasz turnéra, ahol a Zorba című előadást mutatják be.

A Győri Balett fennállásának 35 éve alatt most fordul elő először, hogy a társulat vezetője nem tart a csapattal annak külföldi turnéjára. Az igazgató Achilles-ín szakadást szenvedett néhány héttel ezelőtt az egyik fellépés főpróbáján és most járógipszben int búcsút január 15-én az újabb olaszországi fellépés-sorozatra induló 38 fős utazó társulatnak.

 Zorba m

Zorba (fotó: Kranyó Béla)

 

Sok év kihagyás után a Győri Balett 2013 év végén tért vissza az itáliai színpadokra. Az Olasz-Magyar Kulturális évad keretében hat városban mutatták be egyik sikerdarabjukat a Zorbát, ifj Harangozó Gyula koreográfiáját. Tavaly márciusban az olaszországi vendégelőadások sorát torinói és cuneoi fellépés gazdagította. Az ötnapos látogatás a Compagnia EgriBiancoDanza meghívására valósult meg, melynek keretében a társulat Torinóban a Kodály című darabbal, Cuneoban pedig a Rózsaszínház c. előadás részleteivel lépett fel közös esten az olasz társulattal.

 

A mostani 12 napos vendégszereplés a tavalyi sikeres turné folytatása, amelynek keretében Foligno, Citta di Castello, Szardínián Tempio Pausania, Cagliari, Sassari és Nuoro városok színházában lépnek fel ismét a Zorbával. Új beállóként Zorba karakterét Jekli Zoltán táncolja.

 

A Zorba című előadásról:

 

A 2012 októberében bemutatott Zorba a győri repertoár egyik leggyakrabban játszott sikerdarabja, amit ifj. Harangozó Gyula kifejezetten a társulat részére koreografált Kazantzakis műve alapján, Mikis Theodorakis zenéire. A kétrészes táncjáték az eddigi feldolgozásokhoz képest optimistább megközelítésből, a címszereplő életigenlő attitűdjén keresztül mutatja be a regény fő cselekményeit és összefüggéseit. Olyan környezetbe helyezi a történetet, ahol a tánc vidámságában feloldást, megváltást keresnek és találnak a szereplők.              

 Zorba-fotó Mezey Béla

Zorba (fotó: Mezey Béla)

 

Ifj. Harangozó Gyula a darabról:

 

„Zorba története nagyon mély hatást gyakorolt rám. Egy ember aki megtanulta élni az életet, ennek minden negatív hatása ellenére is, akit a tánc a legmélyebb bánat után is visszavezet az élet napos oldalára, aki minden sorscsapás után talpra áll és képes optimistán nézni a jövőbe. Azt hiszem mindannyian ilyen emberek szeretnénk lenni.”

 

A színpadi látvány Dmitrij Simkin munkája, különlegessége, hogy a krétai köveket ábrázoló, játéktér elemeit egy projektor 3 különböző módon világítja meg egy különleges szoftver segítségével, ezek a mozaikrészek a néző számára egy egész képpé állnak össze. A fényjáték a koreográfus és Hécz Péter munkája.              

 

süti beállítások módosítása