850. alkalommal látható a Vígszínházban A padlás

Jubileumi előadást tartanak a Vígszínházban: 850. alkalommal láthatja a közönség A padlás című produkciót szombaton.

Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című művét 1988. január 29-én, 27 évvel ezelőtt mutatták be Marton László rendezésében. A premier idején talán még az alkotók sem sejtették, hogy a magyar zenés színház egyik legsikeresebb, korszakos előadását hozták létre. Az elmúlt 27 év alatt a Vígszínház csaknem minden művésze és számtalan vendég játszott a darabban, s többnyire pályájukat meghatározó élményként emlegetik az előadást.


A padlás, amely Sztevanovity Dusán ötletéből született, Presser Gábor zenéjével, a legsikeresebb magyar musical, amelyet mintegy 30-szor mutattak be az ország különböző színházai.

 

A padlas 1988 - Kaszas Attila es Igo Eva

Kaszás Attila és Igó Éva A padlás 1988-as előadásában


A 27 év alatt az előadás 13 szerepét több generáció játszotta. Az egykori szereplők között volt az azóta elhunyt Kaszás Attila, Selmeczi Roland, Sipos András, Tábori Nóra, Vallai Péter és Vizy György.


Az eredeti szereposztásból két színész a mai napig játszik az előadásban: Igó Éva kezdetben Süni volt, ma pedig Mamókaként főzi a szilvásgombócot. Pápai Erika - aki a legtöbbször lépett színpadra A padlásban - az 530 éves Kölyök szellemként debütált, majd egy ideig Süni volt, most pedig újra Kölyökként játszik az előadásban.


A mostani szereposztásban a hazudós Témüllert játszó Fesztbaum Béla Ütegként és Detektívként is színpadra lépett már. Az Üteg szerepét jelenleg Molnár Áron és Lajos András alakítja, a Detektív pedig Kálid Artúr.

 

gep

Ide kattintva tovább olvashat.

 


Rádiós szerepét, amelyet kifejezetten Kaszás Attila számára írtak a szerzők, később sok éven át Oberfrank Pál játszotta, de ma már Szőcs Artur alakítja. Barrabás, a gengszter és a Révész sokáig Hegedűs D. Géza volt, ma pedig Mészáros Máté játssza. Süni Tornyi Ildikó és Péter Kata, de Hullan Zsuzsa is megfordult a szerepben. Lámpás szerepében Rudolf Péter zsörtölődött a társaival, és ma Csőre Gábor és Király Attila játssza a törpe szellemet.


A Rubik Ernő által tervezett Varázskönyv titkos hajtogatási technikáját még Méhes László tanulta meg Hercegként, ma pedig már Telekes Péter forgatja. Az 560 éves Meglökő, óriási szellemet Juhász István alakítja. Robinson, a gép szerepét játszották a legtöbben, mostanában Lázár Balázs vagy Dolmány Attila kölcsönöz hangot a számítógépnek.


Az előadás díszletét Fehér Miklós, a jelmezt Jánoskúti Márta tervezte, a dramaturg Radnóti Zsuzsa. A produkció koreográfusa Devecseri Veronika, a zenei munkatárs Komlósi Zsuzsa.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása