Először mutat be operettet a Madách Színház

Február 13-án érkezik a Fekete Péter a Madáchba, Puskás Tamás rendezésében. A főbb szerepekben Magyar Attila, Nagy Sándor és Malek Andrea látható.

Ajánló a kisoperett elé:

 

A gazdasági világválság időszakában adott egy sármos tőzsdecápa, Hajnal Lucien és adott a világ egyik legnagyobb balekja, Pierre avagy Fekete Péter. A címszereplők minden mozdulatát, sőt gondolatát általános katasztrófa követi, amelyet látva Hajnal Lucien fejében megfogalmazódik a zseniálisnak tűnő ötlet: részvénytársaságot kell alapítani Pierre általános pechsorozatát kihasználva.
Az üzlet remekül indul, ám közbeszól és mindent felülír a szerelem, s hőseink látszólag egyre távolabb kerülnek a boldog végkifejlettől.

 

FeketePeter plakat

 

Érdekességek Eisemann Mihály operettjéről - A kezdetekről:

 

„Az én szerzeményeim az utcán születnek nemegyszer. Amikor kilépek a kávéház ajtaján, hogy hazamenjek, már el is kezdem a munkát. Inspirál a villamoscsengés, az utcai zaj, az emberi beszéd. Mire a József utcai lakásom ajtajához érek, már bennem élnek a melódiák, csak le kell kottázni azokat. Nem kell hozzá mámor, pezsgő, szerelem, hogy érzelemdús dallamok szülessenek bennem. Elég egy csésze kávé, tea vagy egy pohár tej. No persze, nem minden kapucíner mellett születik sláger. Bizonyos hangulat szükséges. De ez lehet például bosszúság is. Ilyenkor jutnak eszembe a legforralóbb ritmusok, a legpattogóbb tánczenék..." – írta Eisemann egy visszaemlékezésében.

 

Nos, ha tényleg így volt, a „Fekete Péter" igencsak szerencsés csillagzat alatt született, hiszen a darab színrevitele az évad, sőt a szerző egyik legsikeresebb bemutatóját eredményezte. Ajtay Andor kissé bonvivánosra sikeredett címszereplője, Kiss Manyi zseniális alakítása Colette szerepében (filmsztár-paródiája és bravúros rumbatánca a korabeli kritika szerint az előadás legemlékezetesebb pillanatai voltak), a Claire-t játszó, nagyon szép és gyönyörűen éneklő Kelemen Éva, valamint Dénes György a „pechvogel"-t kihasználó, ám számításaiban felsülő, cinikusan elegáns üzletember alakjában hosszú telt házas szériát hozott.

 

 

Ajtayt néhány előadás után a színház komikus kedvence, Mihályi Ernő váltotta, s viccelődő közvetlenségével könnyekig megkacagtatta a publikumot valahányszor csak megjelent a színpadon. Az alaptörténet kigondolója, a színműíró és humorista Zágon István több sikeres zenés játéknak volt társszerzője (ő írta többek között Eisemann „XIV. René" c. operettjének szövegkönyvét is), a dalszövegeket és a dialógusok egy részét készítő Somogyi Gyulának azonban ez volt első próbálkozása.


A mű – a szerző és a műfaj csaknem minden darabjával együtt – 1945 után hosszú időre eltűnt a színházak repertoárjából, csak alkalomszerűen tűzték műsorra. Új sikerszériája az 1980-as évek második felében kezdődött, s tart napjainkban is, igaz, számos átdolgozást megérve. A könnyed játék az új adaptációkban helyenként sötétebb színeket kap – egy változat ismertetője szerint pl. „...az anyagias világ törtetői fölött diadalmaskodik a szerelem", helyenként módosul a szereplők neve (Fekete Péterből Pessty Péter lesz, Lucien Ouvrier-ből, a kisember balszerencséjére céget építő vállalkozóból Hajnal Lucien, húgából Hajnal Nikolett, Claire neve Klein Klárára módosul). Ez utóbbi változtatásokat feltehetően aktuálpolitikai szándék motiválhatta, bár pontos okuk nem ismert.

 

(Az írás Winkler Gábor: az Az Operett, Szubjektív kalauz egy varázslatos világban című kétkötetes lexikonban jelent meg.)

 

virtual-preview-06

 

Eisemann-Somogyi-Zágon
FEKETE PÉTER
kisoperett

Átdolgozta: Puskás Tamás

 

Pessty Péter Magyar Attila
Hajnal Lucien Nagy Sándor
Szőnyi Ella Malek Andrea
Hajnal Nikolett Simon Boglárka (Tartalék: Tóth Angelika)
Klein Klára Kovács Patrícia / Mahó Andrea
Angyal Gusztáv Sánta László
Marie, a szobalány Trecskó Zsófia
Ebes Károly Székhelyi József
Ságiné Bajza Viktória
Badilla, sofőr, boy, Virág alt. Ekanem Bálint
Márta, a lánya Táncos
Miskei államtitkár, Benetti Rozsos István
Miskeiné Táncos

Valamint a Madách Színház zenekara és tánckara.

 

Díszlettervező: Horesnyi Balázs
Jelmeztervező: Rátkai Erzsi
Zenei vezető: Kocsák Tibor
Koreográfus: Jaross Viktória
Karmester: Erős Csaba, Fekete Mari
Szcenikus: Szűcsborus János
Világítástervező: Csornai Levente
Koreográfus asszisztens: Krizsai Dávid
A rendező munkatársa: Kutschera Éva
Súgó: Barankai Anikó
Ügyelő: Hencz György

Rendező: Puskás Tamás

 

Bemutató: 2015. február 13.

 

 

Forrás: Madách Színház, Operett, Szubjektív kalauz egy varázslatos világban

 

 

 

 

süti beállítások módosítása