Elhunyt Kötő József kolozsvári író, színháztörténész

Életének 76. évében hétfőn meghalt Kötő József, író, színháztörténész, dramaturg, az erdélyi magyar közművelődés kiemelkedő alakja, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt parlamenti képviselője – közölte a kolozsvári magyar színház és az RMDSZ.

Kötő József Kolozsváron született 1939. augusztus 8-án, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1961-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári oklevelet 1984-ben pedig ugyanott védte meg doktori dolgozatát.

 

koto jozsef

Fotó: maszol.ro

 

Pályáját a Kolozs megyei Zsobokon, általános iskolai tanárként kezdte, 1965-től húsz éven át volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház irodalmi titkára, majd 1986 és 1990 között az intézmény igazgatója. 1998 és 2008 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztségét töltötte be. 1991-től színháztörténetet tanított a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházi tanszékén.


1990-től tevékenyen részt vállalt az erdélyi magyar közélet szervezésében. Az RMDSZ megalapítását követően a szövetség társadalomszervezési titkára, közművelődési alelnöke, 1998-tól 2000-ig oktatási- és vallásügyi ügyvezető alelnöke volt. 1998-tól 2000-ig, illetve 2005-től 2007-ig az Oktatási és Kutatási Minisztérium államtitkára, majd 2008-tól 2012-ig az RMDSZ parlamenti képviselője volt.


Számos színháztörténeti kötetet, valamint több mint száz színházi és drámatörténeti cikket, tanulmányt publikált. Színházelméleti, dramaturgiai cikkeivel a romániai magyar színjátszás megújulásához, a hagyományok korszerű színházelméletben való feloldásához kívánt hozzájárulni.


Munkásságáért 1994-ben Julianus-díjjal, 1999-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életmű-díjával tüntették ki. 2000-ben megkapta Románia Érdemrendjének Nagy Tiszti Keresztjét, 2001-ben a Wlasics Gyula-díjat. Ezüstfenyő díjjal és Magyar Örökség díjjal is kitüntették.


Kötő Józsefet szombaton temetik a Kolozsvári Házsongárdi temetőben.

 

A színháztörténésszel készült egyik legutolsó interjú itt olvasható.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása