"Mindenki mindent tud, de nem beszél" - Interjú Csiszár Imrével

Premierre készül a Gózon Gyula Kamaraszínház. Cristopher Hampton Teljes napfogyatkozás című drámáját január 24-én mutatja be a rákosmenti teátrum Csiszár Imre rendezésében.

A két nagy francia költő, Paul Verlaine és Arthur Rimbaud viharos, szenvedélyes kapcsolatát feldolgozó színmű főszereplői ezúttal Pál András és Varga Ádám. Az előadást a társulat Balikó Tamás emlékének ajánlja, akinek ezen főiskolai vizsgarendezése ma már színháztörténeti legendának számít. Csiszár Imrével Spilák Klára beszélgetett.

 

Csiszar Imre

Fotó: jokaiszinhaz.hu

 

Neked mi a fontos ebben a történetben?

Ez a különös, furcsa darab másról szól, mint első olvasásra gondolhatnánk. Talán így lehetne a legpontosabban megfogalmazni. Látszólag két férfi, két híres költő életrajzi adatai alapján íródott, de azt gondolom, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a történet megeshetne bárkivel. Nem kell hozzá se Verlaine, se Rimbaud, nem a két költő életének egy fejezetéről szól, hanem két értelmiségi emberről és beilleszkedési képtelenségéről a 21. században. Ez egy mai és nem egy történelmi darab, melyben két művész egymás tehetségét tudja és akarja táplálni, megemelni, új perspektívába helyezni. Ebben az esetben épp egy férfi szerelmen keresztül valósul meg mindez, de szinte azt mondanám, ez is részletkérdés. Lehetne például ez egy barátság vagy egy rokoni kapcsolat. A fontos, hogy két ember között létrejön egy olyan viszony, amelyben segíteni tudják egymást, képesek felemelni a másik személyiségét, nagyságát, emberségét. A dolog kiteljesedését azonban a világ megakadályozza. Sorsuk determinált, hiszen egyikük házasságban él, egy, a világ, a társadalom számára elfogadható, sőt gyermekáldással is szentesített kötelékben. Ez pedig elbizonytalanítja még az igazi nagy szerelmeket is.

 

ggy150120-12

Fotó: Ilovszky Béla

 

Mennyire valós ez a szenvedély és érzelem a két férfi közt?

Ez egyiküknél sem egy allűr, nem provokáció, mellyel a társadalom gyűlöletét, megvetését akarnák kiváltani. Nem. Attól szép ez a darab, hogy nagyon valós emberi érzések rejlenek benne. Igazi féltékenység, igazi szerelmek, odaadás, gyűlölet. A két férfi elmélyül a szenvedélyben, és közben próbálja felfedezni a másik tehetségét, azt, hogy miként tudnak rezonálni egymásra, mit adhatnak egymásnak. Egyikük el is mondja a darab végén, hogy addig írták a legjobb verseiket, amíg együtt voltak. Erről van szó. De jó vers ide, jó vers oda, ezt a fajta kívülállást a társadalom nem viseli el.

 

A két férfi kapcsolata egyenrangú?

A kapcsolatuk bizonyos értelemben abszolút egyenrangú. Ugyanakkor egyikük az ország koszorús költője, amikor a másik elküldi neki a verseit elbírálásra. Tíz év köztük a korkülönbség. Rimbaud 16 éves gyerek, amikor megérkezik vidékről Párizsba. Viszont a szenvedélyükben, az egymásra való rácsodálkozásban az első pillanattól kezdve egyek. Ott már nincs különbség, egyenlőtlenség.

 

ggy150120-44

Fotó: Ilovszky Béla

 

A harmadik szereplő, Verlaine felesége hol helyezkedik el a történetben?

Mint tudjuk, a darabbeli történés előtt zajlott a párizsi kommün, aminek tevőleges részese volt Verlaine. Emiatt börtönnel fenyegették. Ekkoriban ismerkedett meg egy arisztokrata családból származó nővel, akit szinte azonnal elvett feleségül - tulajdonképpen beházasodott ebbe a miliőbe. Verlaine számára ezért is van komoly tétje a viszonynak, Rimbaud-val visszatérő témájuk, hogy vajon a el tud-e szakadni jóléttől, tud-e rá nemet mondani? És nem tud.

 

Ez gyávaság Verlaine részéről?

Nem. Erről a darab egyik kulcsmondata árulkodik: „Én mindenkihez hű vagyok.” Ez nem gyávaságot takar, ez egy életfilozófiát jelent. De ha azt mondom, hogy ez az alapmondat, rögtön hozzá kell tenni: hű vagyok - a testéhez. Amikor Rimbaud rákérdez: miért a testéhez? A lelkéhez nem? Verlaine nemmel felel, mert mint mondja, a test hamar megöregszik, a lélek pedig úgyis örök. Tehát  borzasztóan ironikus, de semmiképpen sem gyáva, egyszerűen nem tud választani. Szinte kergeti Rimbaud-t, meg akarja szerezni magának. Rettentően vonzó számára a fiú a kora, a külseje, a gondolatai, az újdonsága, a szenvedélyessége. De ott van a felesége, aki a nyugalmat jelenti, biztonságot teremt, tyúkanyó. És ott van a gyerek is. Nem tud szakítani az asszonnyal még abban a kritikus helyzetben sem, amikor egy külföldi út során, a szállodai szobájában mindkét szerelme azt követeli, hogy tartson vele. Olyan, mintha a szerző patikamérlegre tenné a két embert, a férfit és a nőt, akik közt muszáj választani. Erre Verlaine azt a választ tudja adni, hogy ott egyiküket sem követi.

 

Működhetne-e ez a hármas, ha kizárhatnánk a külvilágot?

Nem zárhatjuk ki, mert a nő anyagi, erkölcsi és minden egyéb szempontból teljesen függ a külvilágtól. Ezt a történetet csak annak a társadalomnak a függvényében lehet szemlélni, ahol még a szabad házasságot és a férfi szerelmet nem ismerik el. Az ilyesmit  titkokban kell tartani és hazudni kell róla a feleségnek. A nő persze pontosan látja, mi történik a háttérben, de olyan a morál, hogy erről még beszélni sem szabad. Itt mindenki mindent tud, de nem beszél, mert azt követeli meg a közerkölcs. Aztán persze a magánbűnöket mindenki elköveti.

 

ggy150120-57

Fotó: Ilovszky Béla

 

Menyiben kellett hozzányúlni a darabhoz, a szöveghez?

Ez egy rettenetesen szellemesen megírt darab. A szöveg abszolút játszásra alkalmas volt. Szerepeket viszont húztunk belőle. Kihúztunk egy 5-6 szereplős jelenetet, ami egy kávéházban játszódik és nem a két férfi viszonyáról, hanem arról szól, hogy Rimbaud mennyire képtelen beilleszkedni a párizsi művészvilágba, mennyire nem bírja elviselni más költők kritikáját. A három ember, de főként a két férfi problémáira fókuszál az előadás. Persze a nő is nagyon fontos szereplő, mégis a darab sodrából, ebből a robogó vonatból kiesik és egyszercsak a két férfi száguld tovább.

 

Hogyan valósul meg az előadás a Gózon Gyula Kamaraszínház speciális terében?

Nem a színpadon játszunk, hanem lent, a foyerban alakítunk ki egy körszínpadot, tehát a nézők között játszunk. A játékteret körbeülik a nézők, mint egy cirkuszi attrakciót. Nincs lehetőség nagy jelenetekre, de nincs is rá szükség. Egy intellektuálisan és érzékileg is felkavaró, mondhatni erotikus légkörben folyik a játék. Szinte minden jelenet az ágy körül vagy az ágyban zajlik. A közönség karnyújtásnyira van a színészektől, vagyis nem lehet hazudni, mindennek rettenetesen pontosnak, közben pedig abszolút végletesnek kell lennie, mert néha az életükért küzdenek a szereplők. Egyszer például az egyikük kezébe belecsapódik a kés, máskor elsül egy pisztoly, ami szétlövi a másik karját. Már-már a gyilkosságig fajulnak az indulatok.

 

Mennyire lehet mindez meghökkentő vagy zavarba ejtő a közönség számára?

Ezt nézője válogatja, kinek mekkora a tűréshatára. A darab erotikus töltete leginkább verbális szinten jelenik meg, a darabban nincs semmiféle meztelenkedés. A Teljes napfogyatkozás gondolkodó, a világot, az emberi kapcsolatokat minél mélyebben megismerni vágyó embereknek szól. És azért remélem, hogy vannak ilyen nézők.

 

Az interjút készítette: Spilák Klára

 

 

süti beállítások módosítása