Együttműködik az egri és az újvidéki színház

 

Az Újvidéki Színház Opera Ultima című "végoperáját" mutatta be Egerben.  Márciusban az egri színház Dürrenmatt-bemutatója utazik a vajdasági teátrumba.

Az Opera ultima című előadás előtt sajtótájékoztatót tartott Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház direktora, valamint Venczel Valentin, az Újvidéki Színház jelenlegi, illetve Gyarmati Kata, a teátrum korábbi igazgatója.

 Opera Ultima2 m

Opera Ultima (forrás: Gárdonyi Géza Színház)

 

Színészi pályám kétharmadát Egerben töltöttem, és ma is vallom, hogy a régió legjelentősebb színháza az egri” – jelentette ki Venczel Valentin, majd hozzátette: "Az újvidéki színház repertoárjának egyik zászlóshajója az Opera Ultima, amelyet már második évada játszunk. Ezért nem volt kérdés, hogy melyik darabbal mutatkozunk be itt. Több színpadon játszottuk már, s most kíváncsi vagyok, mennyire szólítja meg az egri közönséget" – mondta a tavaly megválasztott igazgató. Gyarmati Kata szerint attól függően, hol játsszák az előadást, a közönség eltérően reagál: van, aki a saját bőrén érzi, hogy miről is szól a darab.   

 

„Mindig is fontosnak tartottam, hogy ápoljuk a kapcsolatot a határon túli magyar színházakkal, így jól működő szakmai munkát indítottunk el például a Kassai Tháliával és erre törekszünk több erdélyi teátrummal is" - tájékoztatott Blaskó Balázs. "Március 9-én örömmel viszonozzuk az újvidékiek vendégjátékát, Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című drámájával vendégszereplünk náluk"- mondta az egri direktor.

 

süti beállítások módosítása