Az Örkény Színház tagját az Origo kérdezte. Lapszemle.
"Korban inkább a hatvanöthöz tudnék határvonalat kötni: addig nem igazán éreztem, hogy felnőtt vagyok. Érdekes, hogy amikor az ember fiatal, egy 45 éves embert már idősnek lát, de amikor az 50. születésnapomat ünnepeltem, azon gondolkodtam, hogy nem létezik, hogy egy ilyen kerek számnál ne történjen valami változás. Éreztem, hogy engem most mindenki felnőttnek tekint – de akkor mi lesz velem, akkor ki fog engem terelgetni, ki fog dönteni helyettem, hogyan feleljek meg én felnőttként? Még hatvankét évesen is derűs és fáradhatatlan voltam; hatvanöt évesen kezdtem fáradtságot érezni. És ez nagyon nagy változás. Az ember megérzi a lehetőségei, a képességei határát; azelőtt napokig bírtam alvás nélkül, és észre sem vette rajtam senki, most meg a gyakran előforduló három-négy órás alvások miatt a szó szoros értelmében rosszul vagyok, és hibásan dolgozom" - válaszolt Pogány Judit arra a kérdésre, mit jelent számára az, hogy 70 éves lett.
A Centrál Színház Leenane szépe c. előadásában (fotó: Polyák Attila, origo.hu)
"Kaposváron előfordult, hogy egy hónapban negyvennyolc előadásom volt, ha véletlenül a gyerekelőadásba is bekerültem a felnőtt darabok mellett. Ezt úgy lehet bírni, ha az ember minden mást félretesz, és az az elsődleges szempont az életében, hogyan tud a feladatainak a lehető legjobban megfelelni" - mesélte a művésznő, hozzá téve, szerinte ez az egyetlen döntés, ami vállalható az életben.
Pogány Judit az interjúban elárulta, bár az Örkényben nem, a kaposvári múltjában volt olyan előadás, amelyet inkább kötelességből játszott. "Ha az Örkény Színházban érzem úgy, hogy valami nem az én szerepköröm, vagy hogy a színpadi jelenlétemmel nem tudok annyit elmondani a világról, mint amennyit szeretnék, azt azért vállalom el, mert megkértek rá, vagy mert ki kell segítenem egy kollégámat, aki nem ért rá, vagy mert szeretem ezeket az embereket, és jól esik velük egy előadásban játszani" - tette hozzá.
"Szerintem újra és újra helyre kell tenni az értékrendet a világban; gondolkodni azon, hogy mi mit ér meg, hogy az emberi természet mennyire esendő, mennyi lehet benne a hibaszázalék, és mi az, ami már vállalhatatlan. Jó, ha a kiszolgáltatottságról, a magányról, a szeretethiányról, tehát az emberi kapcsolatok fontosságáról beszélünk, vagy a társadalomban fennálló értékrend hibáira hívjuk fel a figyelmet, és lázadunk vagy lázítunk ezek ellen. Vacak az az előadás, ami nem óriási erők összeadódásából, hanem csak játszogatásból jön létre; nekem fontos, hogy olyan előadásokban játsszak, amik nevelnek is, nem csak szórakoztatnak. Néha magam is meglepődöm, hogy majdnem ötven, a pályán töltött év után is képes vagyok ugyanazzal a szándékkal hinni a színházban, ahogyan eleinte. Nem azt képzelem naivan, hogy egy rossz ember bemegy a színházba, leül, és egy kicsit jobb emberként jön ki. De nem kell ahhoz rossz embernek lenni, hogy egy előadás úgy érintsen meg, hogy jobb, értékesebb emberré váljak tőle, mert elég, ha a színház újra és újra felpiszkálja az igazságérzetemet és azt az értékrendet, ami szerint élnem kell" - hangsúlyozta Pogány Judit.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.