Radnóti-pályázat: Szervét még nem döntött

A Thália Színház művészét kérdezte a Népszabadság. Lapszemle.

A színész 17 évnyi tagság után az évad elején szerződött át a Radnóti Színházból a Tháliába. "Hűséges alkat vagyok", mondja, és hozzáteszi, már korábban is érezte, hogy terméketlenné vált a viszonya a Radnótival, de csak 2014-ben lépett. Kitüntetett helyzetben érzi magát, mert öt másik budapesti színházban is játszik. 

 

szervettibor


Bálint András nemrég bejelentette: nem pályázik többet a Radnóti Színház igazgatói posztjára. Szervét Tibor kitérő választ adott a kérdésre, hogy megpályázná-e a színház vezetését. Ez korábban is felmerült már - nyilatkozta, Bálint Andrással beszéltek erről, de nem állítaná, hogy a direktor biztatta volna. A maga részéről is bizonytalannak érzi, hogy belefogna- e. Szívesen gondolkodna társulat- és repertoárépítésben, de inkább művészeti vezetőként. Nincs kedve a harcokhoz, a munkáltatói jogok gyakorlásához, az adminisztratív feladatokhoz, a politikai játszmákhoz.

 

Úgy véli, meg kellene találni azokat az írókat-rendezőket-színészeket, akikből csapatot kovácsolhatna, és eladható repertoárt várnának tőle. 

 

A teljes írást itt olvashatja.

süti beállítások módosítása