VersÉVszakok - Zenés, verses gyereklemez jelent meg

Zenés, verses CD-t jelentetett meg a MultiTalent Musical Iskola. A VersÉVszakok zeneszerzői, Balogh Bodor Attila és Zezula Tibor a stúdió növendékeivel dolgoztak együtt a lemezen.

A XX. század legnagyobb költőinek verseiből - József Attilától egészen Kányádi Sándorig - válogattak a korongra: a magyar líra legszebb költeményeit fűzték egy csokorba.

 

Maga az albumborító sem szokványos, hiszen a musical iskola egyik növendéke tervezte. A lemez 4 évszak eseményeit foglalja magába, a népi újévköszöntőtől a következő karácsonyig.

 

versrek

 

Balogh Bodor Attila, a Budapesti Operettszínház színésze, a Rock Színház egyik alapítója elmesélte, hogy több mint másfél évig kereste a megfelelő verseket, majd jópárat meg is zenésített.


"Szeretem és tanítom is a verseket, melyeket úgy gondolom zenével is közel lehet hozni a gyerekekhez. Rengeteg öröm és munka kísérte az elmúlt hónapokat. Remélem, hogy a VersÉVszakokkal a fiatalok "kezébe" adhatjuk a kultúrát, mert az a félelmem, ha nem teszünk semmit, akkor hamarosan nem lesz sem olvasó, sem néző a színházakban. Fontosnak tartottuk, hogy egy teljesen új anyag szülessen, ne ismert művészek énekeljék és szavalják a verseket. A gyerekek maguk készítették ezt az albumot" – mondta Balogh Bodor Attila.

 

Alkotótársa, Zezula Tibor a MultiTalent Musical iskola és a a dunavarsányi zeneiskola igazgatója, a VersÉVszakok zeneszerzője kiemelte, hogy nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is szól a korong.

 

versevszak2


"Apaként én lehetek az első szűrő amikor megvásárolom a cd-t, tehát orientálhatom a gyermekemet. Közös döntésünk volt Attilával, hogy hozzuk közelebb a verseket a gyerekekhez: amolyan missziónak tekinthetjük ezt a lemezt, mellyel a költészet is érdekessebb lehet a számukra" – vélte Zezula Tibor, aki húsz éve dolgozik együtt Balogh Bodor Attilával.

 

Kányádi Sándor személyesen is megjelent a sajtótájékoztatón, a diákokat emlékeztette: nincs gyerekvers és felnőttvers, csak versek vannak.

 

A Kossuth-díjas erdélyi magyar költő azt is hozzátette, hogy szerinte a vers olyan mint a cipő: jó minőségűt kell venni a gyerekeknek és lehetőleg nagyobbat is, később majd úgyis belenőnek.

 

Az Art-is Kft gondozásában megjelent a VersÉVszakok című CD hamarosan minden nagyobb CD-t forgalmazó boltban megtalálható lesz.


Addig is egy  rendelőlappal tud hozzájutni a kiadványhoz.

 

 

Színház.hu

 

süti beállítások módosítása