A mi Petőfink - Újra Ádámok és Évák Ünnepe Veszprémben

Petőfi Sándor élete és művei állnak annak az előadásnak a középpontjában, melyet hét Veszprém megyei középiskola 150 diákja mutat be január 31-én (szombaton) este hat órakor a Veszprémi Petőfi Színházban a már hagyományos Ádámok és Évák Ünnepe program keretében. A mi Petőfink című produkciót Kéri Kitty állítja színpadra.

A Veszprémi Petőfi Színház ismét átadja a színpadot a város és a megye középiskolásainak, hogy egy nagyszabású előadáson bemutatkozhassanak a közönségnek. Az Ádámok és Évák ünnepe szolnoki kezdeményezéshez 2011-ben csatlakozott a teátrum, azóta a középiskolások négy, az általános iskolások pedig egy alkalommal léphettek fel a színházban.

 

A sorozat folytatásaként január végén Petőfi Sándor életéből és műveiből játszanak el jeleneteket a diákok, akik hét oktatási intézményből érkeznek. Veszprémből négy, Várpalotáról kettő és Balatonfüredről egy iskola vesz részt a különleges produkcióban. A Petőfi Színház színészei szakmai segítséget nyújtottak az iskolák csoportjainak az előadás létrehozásához.

 

adamok es evak

 

Az előadásban részt vevő iskolák:

Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, Veszprém

Lovassy László Gimnázium, Veszprém

LIA Alapítványi Óvoda és Szakközépiskola Veszprémi Tagintézménye

Faller Jenő Szakképzőiskola és Kollégium, Várpalota

Képesség- és Tehetségfejlesztő Magán Általános Iskola, Szakképző Iskola,
Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Várpalota

Lóczy Lajos Gimnázium, Balatonfüred

 

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

 

 

 

süti beállítások módosítása