Ifjabb Vidnyánszky Attila: "Talán a küldetésem a legfontosabb"

A miskolci Színművészeti Egyetemek Fesztivál ma este ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésével veszi kezdetét.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia együttműködésében mutatták be januárban a Karnyónét az Ódry Színpadon. A zenét Kovács Adrián szerezte, a darabot pedig a végzős színészhallgató, ifjabb Vidnyánszky Attila állította színpadra. 

 

Arról, miként született meg a Karnyóné, ifjabb Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzetnek elmondta: "Tavaly májusban volt már a darabnak egy koncertszerű bemutatója, amit Marton László osztályvezető tanárunk is látott. Jelezte, hogy értékes munka született, amit jó lenne, ha az egyetemen is bemutatnánk. Ez az előadás nem rólunk, a mostani Marton-osztályról szól, hanem az összefogásról, ez a legnagyobb értéke. Ritka helyzet. Mindig azt mondtam, ha hatvan fiatal összefog, abból forradalom szokott lenni. A színészek mellett a Jazz and More kórus tagjait és a Zeneakadémia hallgatóiból alakult szimfonikus zenekart kellett összeszervezni, ami nem volt egyszerű, ezért sikerült csak most januárban bemutatnunk az előadást. Az egyeztetések miatt nem is tudjuk sokat játszani, de a Miskolci Nemzeti Színház által szervezett SZEM fesztivál a mi előadásunkkal nyit".

 

 

 

attila

fotó: Népszava

 

 

 

A színészhallgatót arról is kérdezték, édesapja, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója mennyire szól bele színházi munkáiba. "Mindig hagyta, hogy a saját utam járjam. Szerettem volna kikérni a véleményét, de soha nem osztotta meg velem. Mindig azt mondja, hogy hagyjam érni a dolgaim. Remélem, ez talán idővel megváltozik. De úgy tűnik, nagyon akarja, hogy a saját megérzéseimben bízzak. Lehet, hogy ez így van rendjén. Most együtt dolgozunk a Nemzeti Színház Körhinta című előadásában. Négyévesen szerepeltem először a darabjában, persze most más a helyzet. Azt hittem, simán fog menni. Nem így lett: olyan zavarba jöttem az első próbákon, mintha megint négyéves lennék. Elfelejtettem ezt a helyzetet. Azóta már keményen megharcolunk egymással, de azt hiszem, ezek építkező, előrevivő csaták".

 

Ifjabb Vidnyánszky Attila most egy újabb rendezés előtt áll, az Athéni Timont rendezi osztályának, egyik osztályfőnöke, Hegedűs D. Géza főszereplésével. "A kezdetektől fogva rendező szerettem volna lenni, de édesapám azt tanácsolta, inkább színészi pályára menjek. De azóta sem hagy nyugodni ez a dolog, és ezt a tanáraim is tudják. Marton tanár úr lényegében két évig csak vezetett minket, engedte, hogy a jeleneteinket mi magunk rendezzük meg, a vizsgaelőadások is a mi munkáink nyomán álltak össze. A Pesti Színházban műsorra tűzött Vízkereszt, vagy amit akartok is így született meg. Marton tanár úr megígérte, hogy ötödévben rendezhetek egy saját előadást. A Karnyóné csak egy véletlen, nem tartom rendezőnek magam, közösen hozunk létre mindent. Másodikban csináltam egy jelenetet Shakespeare Athéni Timonjából, ami nagyon jól sikerült. Most végre kibonthatom az egész történetet. Decemberben tartottunk már egy műhelybemutatót, de az igazi premier április 4-én lesz az Ódry Színpadon. (…) Próbáltunk olyan darabot találni, ami megfelelő ahhoz, hogy leginkább a mi mostani gondolatainkról, érzéseinkről szóljon. Azt tapasztalom, hogy a mai világban, főleg a mi generációknál a szó egyre jobban alárendelődik az effektusnak és a látványnak. Csupán a hatást keressük, reklámokat, s mindezeket őrületes tempóban fogyasztjuk. Nincs már szükség színházra! A világ változik körülöttünk. A mi feladatunk megtalálni magunkat ebben, és tenni érte". 

 

 

Arról is beszámolt, nem szerződik színházhoz. "21 éves vagyok, elvégezhetnék egy másik egyetemet is. Érdekel a nagyvilág. Szeretnék visszatérni Beregszászra is. Nekem talán a küldetésem a legfontosabb, hogy amit a példaképem, nagymamám elkezdett - a betlehemezéstől a színházig - a magyar nyelv életben tartásáért, azt folytassam" - árulta el.

 

 

A teljes interjút a Magyar Nemzetben olvashatják.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása