Vallai Péter és Dobay Dezső emlékére rendez fesztivált az RS9

Február 13-14-én és 20-21-én, négynapos program keretében több mint harminc kortárs, irodalmi adaptációra épülő színházi és zenei produkció látható az RS9 Színházban.

 

Az RS9 Színház meghívója:

 

A Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivált az RS9 Színház három előadóterében: az irodalmi programoknak, filmvetítéseknek helyt adó és kiállításokat befogadó RS9+ Vallai Kertben (VII. Budapest, Rumbach S. u. 10), a Színházteremben és a Fehér terem nevű koncerttermben (VII. Budapest, Rumbach S. u. 9.) rendezi meg az RS9 Színház és a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány.

 

Vallai

Fotó: Vígszínház

 

Vallai Péter halála után barátai (Dobay Dezső, a Vallait sokszor foglalkoztató RS9 Színház egykori igazgatója, Verasztó Lajos, a DOVER nyelviskola ügyvezető igazgatója, Péter egykori Színművészeti Főiskolás társa és Kőváry Katalin rendező) úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy alapítványt részben Vallai Péter emlékének és életművének ápolására, részben annak a tevékenységnek folytatására, amit ő fáradhatatlanul művelt - ez pedig a kortárs irodalom népszerűsítése. Az első fesztiválra semmilyen előválogatás, semmilyen műfaji megkötés nem volt, a produkció lehetett ének, mozgás, film, dramatizálás vagy előadó-művészet, de az alapanyagot a kortárs irodalomból kellett meríteni.

 

Dobay Dezső halála után az RS9 őt követő igazgatója, Lábán Katalin folytatta a munkát. Hatalmas volt az érdeklődés, ezért az eredetileg 2014. november 25-ére - Vallai Péter születésnapjára - tervezett eseményt elhalasztották 2015 februárjára. Az RS9 Színház vállalta a fesztivál megrendezését, a műsor, a produkciók szcenikai igényei, az arányosság elvei és műfaji jellemzőik alapján kerültek egymás mellé. A szervezők tervei szerint a következő fesztivált Vallai Péter születésnapjához közel, 2016 novemberében tartják majd.

 

A produkciókat egy öttagú zsűri bírálja el, akik díjazás nélkül vállalták a négy teljes napos elfoglaltságot. A zsűri elnöke Turczi István költő, tagjai: Igó Éva, a Vígszínház színművésze, Hámori Ildikó, a Pesti Magyar Színház színművésze, Bíró Dénes a Dramaturgok Céhének képviseletében és Kőváry Katalin a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány részéről. A közönség a megváltott belépőjeggyel szavazhat a közönségdíjra. A fődíj 300 ezer forint, melyet egy új produkció létrehozására fordíthat a nyertes.

 

A fesztivál megnyitóját február 13-án az RS9+ Vallai Kertben tartják Esterházy Péter, Koltai Lajos és David Yengibarjan közreműködésével. Az eredményhirdetés és a díjkiosztó ünnepség február 21-én este az RS9 Színház színháztermében lesz, amely előtt versenyen kívül bemutatják a VALVEL-szonett néven futó projektet. Az előadást Valcz Péter színművész, Vallai Péter fia találta ki és hozta létre. Felvételről hallható és látható lesz az a szonett is, amelynek mindegyik sorát tizenhárom kortárs költő írta Vallai Péter tiszteletére.

 

Forrás: fidelio.hu

 

süti beállítások módosítása