Nőtt a színpadra állított darabok száma a vezető brit színházakban

A legnagyobb költségvetési támogatásban részesülő brit színházakban 2014-ben több darabot állítottak színpadra, mint öt évvel korábban, az állami finanszírozás csökkenése miatti aggodalmak ellenére - derült ki a BBC kutatásából.

Az elemzés 62 államilag támogatott brit színházat vizsgált, mintegy háromnegyedét azoknak a társulatoknak, amelyek 250 ezer fontos vagy ennél magasabb állami támogatásban részesülnek, saját produkciókat hoznak létre, és 2009-ben, valamint 2014-ben is működtek. A 62 társulat állami támogatása az öt év alatt 1,6 százalékkal csökkent az inflációt nem számítva.


Az a húsz brit társulat, ahová a legnagyobb állami támogatás jutott, kétszáz színművet és musicalt állított színpadra tavaly, ami jelentős növekedést mutat a 2009-ben bemutatott 163 előadáshoz képest. További 42 színházi társulatnál - amelyek kisebb támogatásban részesültek - az utóbbi öt évben nagyjából azonos szinten maradt az előadások száma.


Az újonnan bemutatott darabok száma is emelkedett 2009 és 2014 között, holott sokan tartottak tőle, hogy az új darabokat nehezebben lehet eladni.

 

National Theatre London

 

Az elmúlt években az államilag támogatott színházak attól féltek, hogy a támogatások apadása hatással lesz a működésükre. A legnagyobb támogatást elnyerő színházak némelyike ezért igyekezett minél több magánszponzort szerezni, és legsikeresebb darabjaikat minél tovább műsoron tartani a West Enden, a Broadwayn vagy máshol. A kutatás szerint sok kisebb vagy közepes nagyságú színházi társulat a vendéglátással, étkeztetéssel és oktatási tevékenységgel próbálta meg növelni bevételeit.


Az Equity színészszakszervezet szerint azonban a színészek foglalkoztatottsága csökkent, ami arra utal, hogy egyes előadások rövidebb ideig futottak vagy az előadásokban kisebb szereposztással dolgoztak.


A statisztikákból az is kiderült, hogy az elmúlt öt évben a női rendezők száma 33 százalékról 37 százalékra nőtt, az új darabok írói között pedig a nők aránya 32 százalékról 36 százalékra emelkedett. 2014-ben a 62 színházban színpadra lépő színészek 57 százaléka volt férfi és 43 százaléka nő.


A 20 legnagyobb költségvetési támogatásban részesülő társulat mindegyike több mint évi egymillió fontra számíthatott. Ezek között a színházak között szerepel a londoni Nemzeti Színház, a Royal Shakespeare Company, a Skóciai Nemzeti Színház, valamint a plymouth-i Theatre Royal.


A BBC az elemzésből arra a következtetésre jutott, hogy a brit színházi világban létezik egy "premier liga" és az ebben szereplő társulatok, valamint az ezen kívül rekedtek között egyre nő a szakadék. A vezető színházak kevésbé bevállalósak, ha új, "rizikós" darabok bemutatásáról van szó. A színházak egyébként még mindig attól tartanak, hogy az állami támogatások tovább csökkennek, és a legrosszabb még hátravan.

 

Rachel Tackley, a brit színházakat és társulatokat tömörítő UK Theatre kereskedelmi testületének elnöke, az English Touring Theatre igazgatója hangsúlyozta, egyszerű lett volna, ha a támogatások csökkenése miatt kevesebbet vállaltak volna: kevesebb pénz, kevesebb munka. "Valójában azonban épp az ellenkezőjével próbálkoztunk. Ahogy csökkent a pénz, nőtt a megszorítás, egyre találékonyabbak lettünk. Csak amiatt aggódom, hogy meddig lehet ezt csinálni" - mondta.


Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása