"Csúcsra járatni kötelesség" - Ókovács Szilveszter válaszolt

A Magyar Állami Operaház főigazgatóját a Népszava kérdezte. Lapszemle.

 

A Népszava cikkéből:

 

"A kormány elé a kettős fejlesztés terve került. Ennek egyik nagy projektje az Eiffel Bázis nevű új próbaközpontunk és műhelyházunk, amelyre a zöld lámpát meg is kaptuk: a régi MÁV Északi Járműjavító műemlék csarnokában épül meg ez a Nyugaton mindenhol létező támogató-bázis. Amikor a műhelyházat már belaktuk, és így az Operaházból kiköltöztethettük a gyártómanufaktúrákat, akkor lehetne az Ybl-palota színpadgépezetének cseréjét elkezdeni. A kormány részéről döntés az első ütem tervezéséről született, a másodikról most készítünk bővebb, még megalapozottabb előterjesztést. A realitás az, hogy saját, évközi beruházási és szponzorációs összegeinkből már 2015 és 2016 nyarán elvégzünk néhány fontos, a nézőforgalmi tereket és az öltözőket érintő fejlesztést, s azután 2017 júniusától 11 hónapos leállással oldanánk meg a nagy léptékű fejlesztéseket. Ez középtávú terv, amelynek ugyan bő három év a kifutása, de a nézők már idén ősszel érzékelik a változást" - számolt be a főigazgató a tervezett 18 milliárdos fejlesztésről. 

 

okovacs

Fotó. sikerado.hu

 

Az Erkel Színház felújításával kapcsolatban Ókovács elmondta, a 1,7 milliárd forint egy ekkora épület, a legnagyobb közép-európai ültetett nézőterű színház felújítása esetében nem sok. Az elmúlt másfél évben pedig 330 ezer fizető néző járt az Erkelben, és ott "magas kultúra csöpögött mindenkibe".

 

Arra a kérdésre, hogy miért nem rendez Kovalik Balázs az Operaházban, a direktor így felelt: "Nyilván azért, mert nem akar itt rendezni. Most is van nála megbízás a Hovanscsinára, Kovács János vezényelné. De felkínáltuk neki A bolygó hollandit, Az árnyék nélküli asszonyt. Én Balázst nagyon szeretem, de rimánkodni nem fogok. Igen nehéz vele kontaktusba lépni, felhívni például effektíve lehetetlen. Már azért is kicsit rosszízű a kérdés, bocsásson meg, mert öt-hat rendezését játsszuk, ezzel ő az abszolút 'bajnok' a mostani repertoárban, és természetesen utaljuk a jogdíjakat is. Nyilván oka van annak, hogy nem akar jönni, de ez az ok én biztosan nem lehetek."

 

Az idei 25 bemutatóról Ókovács Szilveszter elmondta, több mint százezer bérletes látogatásuk van egy évadban, ők nem kaphatják minden második évben ugyanazt, tehát nagy repertoárt kell tartani és játszani.

 

"Mindig hívunk külföldi rendezőket is, lásd Menzelt legutóbb, de Szikora János, Anger Ferenc és M. Tóth Géza is nagyszerűen alkot, az Alföldi-produkció és Oberfrank Pál Carmenje is sikeres volt, Zsótér és Mohácsi rendezései izgalmasak és megosztóak nálunk is, de Kovalik- és Vidnyánszky-opuszokat egyaránt műsoron tartunk, és Eperjes Károly is színpadra állítja húsvétkor a János passiót. Még nem rukkolok elő a jövő évaddal, de két olyan korszakos kortárs operát is eljátszunk, amelyet soha nem adtak elő Magyarországon. Nagy intézmény vagyunk sok, egymás mellett jól megférő értékkel és hatalmas erőforrásokkal, amelyeket csúcsra járatni kötelesség" - szögezte le a főigazgató.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása