Heten pályáznak a nyíregyházi színház vezetésére

A Kelet-Magyarország tudomása szerint heten pályáznak a nyíregyházi színház igazgatói posztjára.

Heten pályáznak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatói posztjára - írta keddi számában a Kelet-Magyarország.

 

nyiregyhaza 

 

A lap információi szerint Gáspár András színész, Háda János színész-rendező, Laklóth Aladár színész, Pankotay Péter színész, Schlanger András színész-rendező, Szalma Tamás színész és a jelenlegi igazgató-főrendező Tasnádi Csaba indul a posztért.

 

A pályázatokat tavaly december végéig nyújthatták be az indulók, a kiírás szerint a nyíregyházi közgyűlésnek hatvan napon belül kell döntést hoznia. Így várhatóan a februári 19-ei közgyűlésen dől el, hogy júliustól az elkövetkező öt évben ki irányítja a teátrumot - olvasható a megyei napilapban.

 

A hét pályázót a lap keddi számában közölt interjúban szólaltatta meg a Kelet-Magyarország.

 

süti beállítások módosítása