Szatmárnémetiben vendégszerepel a nagyváradi színház

A Harag György Társulat meghívására A világcirkusz című táncszínházi produkciójával vendégszerepel Szatmárnémetiben a nagyváradi Szigligeti Színház 2015. február 13-án, pénteken, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.

 

vilagcirkusz2

 

Az előadás alapja Nagy Dániel Cirkusz című kisregénye, amelyet Bodolay Géza dramatizált. Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatója, díszlet- és jelmeztervezője Bianca Imelda Jeremias, világítástervezője Stadler Ferenc, rendezőasszisztense Szőke Zsolt.

 

A főbb szerepekben Dobos Imre, Dimény Levente, Csatlós Lóránt, ifj. Kovács Levente, Tasnádi-Sáhy Noémi, Hunyadi István, Kiss Csaba, Kocsis Gyula, Szabó Eduárd és Szotyori József látható. A produkciót a Szigligeti Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes közösen készítette el és adja elő.

 

 

Az előadást azon bérletesek tekinthetik meg, akik választottként A világcirkuszt jelölték meg, illetve jegyet is lehet váltani rá a színház Horea úti jegypénztárában, minden hétköznap 10 és 17 óra között, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.


Az előadás a Harag György Társulat és a Szigligeti Színház között tavaly megkezdett bérletcsere-megállapodás folytán érkezik Szatmárnémetibe. A két társulat közötti megegyezés értelmében vendégszerepelt 2015. február 7-én a szatmárnémeti színházi műhely Koldusopera című produkciójával a Körös-parti színházban. Az előadást Babarczy László vitte színre 2014 őszén.

 

VILAGCIRKUSZ-plakat

 

Kimondottan az I. világháború a témája Nagy Dániel Cirkusz című regényének: a mű gerincét alkotó cirkuszi előadás tulajdonképpen a lezajlott háború allegóriája. Az expresszionista hangvételű alkotás hatalmas látomás a háború borzalmairól; felépítésében egyrészt a groteszk és az abszurd, másrészt a realista mozzanatok gyakori együttes alkalmazása fokozza a háború elembertelenítő mivoltának ábrázolását.

 

A Cirkusz pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remekmű. A Remike kívánságára vérért lihegő artisták, a világban tévelygő, teljesen naiv Isten, a mindenen diadalmaskodó kegyetlenség – mindez borzasztó látomás a világháborúról, és még annál is többről: a mai és mindenkori ember esztelenségéről, önzőségéről, kíméletlenségéről. A Cirkusz iszonyú önarckép rólunk, akik szeretnénk, de nem tudunk emberek lenni.” (Demény Péter)

 

Forrás: Harag György Társulat

 

süti beállítások módosítása