Góbi Rita is fellép a Mindenütt nő sorozaton

Március 6-án a női alkotókat és a női sorsokat bemutató rendezvénysorozaton látható a Góbi Rita Társulat Ne hisztizz! című darabja.

Góbi Rita kortárstáncos és Szegő Dávid dobos különleges találkozása során szokatlan, de annál izgalmasabb előadáson vehetnek részt az érdeklődők a Bethlen téri Színházban.

Góbi Rita Ne hisztizz

Góbi Rita és Szegő Dávid (forrás: Bethlen téri Színház)

 

Góbi Rita és Szegő Dávid duójában a tánc és a hangszeres játék érintkezik. „Ez a mindenkori „jelenben” történik: ott és akkor parancsolunk majd magunkra – na és persze tisztelettel közönségünkre is –, ahol és amikor!” – írják az előadás ismertetőjében. 

 

Egy korábbi előadásról Fehér Elephánt így írt: ”mindezt átizzítja a tündéri kobold-lány,  Góbi Rita szédületes temperamentuma. Dinamikus kitörések, őrült forgások, bravúros vetődések élezik a feszültséget, hogy aztán pillanatokon belül  a gyengéd líra poézisébe csituljon. Az arcjáték, a csodálkozás, a gúny, a kétség és az öröm mimikája egyenrangú társa a mozgás-őrületnek. “

 

 

Góbi Rita Társulata 2006. óta van jelen a kortárs tánc, a performance és a színház világában. Az alapító és koreográfus Góbi Rita a szerbiai Újvidéken született, ahol első tánctanulmányait kezdte, majd a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett diplomát min táncművész, koreográfus, táncpedagógus. 

 

Góbi Rita Ne hisztizz 3

 Góbi Rita és Szegő Dávid (forrás: Bethlen téri Színház) 

 

Pályájára nagy hatással volt, hogy tagja volt a Pécsi Balettnek, Amsterdamse Hogeschool voor de Kunsten ösztöndíjasa volt, szabadúszó táncművészként dolgozott Bozsik Yvette, Szabó Réka, Pataky Klára, Természetes Vészek Kollektíva, az Andaxínház előadásaiban.

 

Az előadás a Mindenütt nő előadássorozat részeként jelenik meg a Bethlen téri színházban március 6-án 19.30 órakor.

 

süti beállítások módosítása