Újra színpadon az András Lóránt Társulat

Ezúttal Eugene Ionesco “A székek” című drámája alapján készült táncszínházi előadást láthatják az érdeklődők február 22-én 19 órai kezdettel a marosvásárhelyi Stúdió Szinházban.

 

A társulat ajánlója:


A magányos pillanatok felismerésekor rádöbbenünk arra, hogy az ember által érzékelt világ szerelemközpontú, és az élet szerves része a szerelem. A kiteljesedett lét feltétele az a tapasztalás, ahogyan az ember érzelmileg viszonyulni kénytelen a másik nemhez. Vagy él a kínálkozó lehetőségekkel, vagy úgy megy el mellettük, hogy tudomást sem vesz róluk, anélkül fogalmazva meg ki nem mondott véleményét helyzetekről, szituációkról, hogy valaha is megtapasztalta volna azok milyenségét. Az élet is egy ilyen meg nem tapasztalt, önkéntelen kísérlet, melyben nem a lassú halálba fordulás örömét éli meg az ember, hanem az öröknek hitt változás depresszív reményét.

 

szekek2

 

Az előadás szerepeit Györfi Csaba, Pál Alíz és Bezsán Noémi alakítja, a koreográfus Pál Alíz. Az előadásra jegyeket foglalhatnak a 0745 526 959-es telefonszámon.

 

Az András Lóránt Társulat születése körülbelül 2010 őszére tehető, miután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem létrehozta a felsőfokú koreográfiai oktatást. A mai társulati tagok képzése ekkor vette kezdetét a későbbi társulatvezető sajátos szakmai arcéle és koreográfiai módszertana szerint. A gyakorlati értelemben vett működés hivatalos jogi kerete 2014 szeptemberétől datálódik, székhelyük Marosvásárhely egyik régi, rendeltetésszerűen tulajdonképpen soha nem használt zsinagógája (Braila utca 10 szám), melyet a társulat pályázati úton kapott meg. Az előadásait elsősorban kortárs táncszínházi nyelven megfogalmazó csapat ars poétikája röviden: szakmaiság; erőteljes, eredeti színházi látásmód és folytonos megújulási készség.

 

Forrás: András Lóránt Társulat

 

 

süti beállítások módosítása