Gerner Csaba darabjáé a Vallai Péter-fesztivál fődíja

Gerner Csaba rendezése, a Tallér Edina Egy perccel tovább című drámájából készült darab kapta a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál fődíját.

Az Egy perccel tovább című előadás a párkapcsolati nehézségekről, az együttlét örömeiről-bánatairól, a férfi és a nő örök ellentétének kialakulásáról, valamint a gyerekkori elfojtások jelenre ható fejleményeivel foglalkozik. A díjnertes előadást Jászberényi Gábor és Kondákor Zsófia játsszák. 

 

Az összegzés szerint az RS9 Színházban megrendezett fesztiválon összesen tizenöt produkciót díjazott az öt tagú zsűri és a közönség. A háromszázezer forinttal járó fődíj mellett az RS9 Színházban is felléphet a nyertes, aki Vida Judit plasztikáját is hazavihette.

 gerner2

Gerner Csaba (fotó: Puskel Zsolt)

 

A szombat este tartott díjkiosztón a százezer forinttal járó közönségdíjat Nagy Zsolt Kálmán és Veres Károly kapta Sajó László Az ideális könyv című darabjáért.

A többi díjazott további bemutatkozási lehetőséghez jutott: a Vígszínház Házi Színpadán az Amargant Színházi Műhely léphet fel Völgyvándor című produkciójával, az RS9 Színházban az Ahol megszakad című produkciót adhatja elő Vaszkó Bence, Rák Zoltán, Szakály Viktória és Olajos Gábor; valamint a Yorick visszatér címűt a K2 Színház, akik ráadásképp a Dramaturgok Céhe díját is megkapták, ami fellépési lehetőséggel jár a POSZT kortárs dráma Nyílt Fórum műhelybemutatón.

 

A Pinceszínházban Bach Szilvia és Tallós Rita Alt Duett című produkcióját láthatják a nézők. Krulik Zoltán Petri dalok című előadását a Nyitott Műhelyben láthatják, A piros ruhában szerelemben című darabot Tallián Mariann és Lázár Balázs előadásában pedig a Magyarföldi Fatemplom Fesztiválon. Az előadók emellett tárgyjutalomban is részesültek.

 

A fesztiválon szereplő produkciókat öttagú zsűri bírálta el, amelynek elnöke Turczi István költő, tagja Igó Éva, a Vígszínház színművésze, Hámori Ildikó, a Magyar Színház színművésze, valamint Bíró Dénes, a Színházi Dramaturgok Céhének képviseletében és Kőváry Katalin, a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány részéről.

 

A fesztivált a hatalmas érdeklődés miatt két februári hétvégén tartották az eredetileg tervezett novemberi időpont helyett. A négy napon több mint harminc kortárs, irodalmi adaptációra épülő zenei és színházi produkció volt látható. A fesztiválnak a budapesti RS9 Színház három előadótere adott otthont.

 

Vallai Péter 2012 novemberében bekövetkezett váratlan halála után barátai - Dobay Dezső, a Vallait sokszor foglalkoztató RS9 Színház igazgatója, Verasztó Lajos, a Dover nyelviskola ügyvezető igazgatója, a művész egykori főiskolás társa és Kőváry Katalin rendező, akivel húsz évig együtt vitték az Éjszakai Színház nevű alternatív formációt - úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy alapítványt Vallai Péter emlékének és életművének ápolására, a kortárs irodalom népszerűsítésére. A fesztivál ötlete Dobay Dezsőtől származott, aki tavaly ősszel váratlanul elhunyt. Munkáját az RS9 új igazgatója, Lábán Katalin folytatta. A fesztiválra előválogatás és műfaji megkötés nélkül várták a kortárs irodalomból merítő produkciók jelentkezését.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása