A Világcirkusz - A József Attila Színházban látható Juronics rendezése

Február 27-én este A Világcirkusz című előadást láthatják a József Attila Színházban. A Nagyváradi Szigligeti Színház produkciójának rendező-koreográfusa Juronics Tamás.

 

Ajánló:

 

„Ingyen cirkusz! Ingyen cirkusz! Mindenki, mindenki ott legyen! – Aki nem vak, aki él, aki mozog, mindenki, mindenki!” – hangzik el az előadás elején, mely a Nagyváradi Szigligeti Színház két társulatának közös munkájából született, hiszen egyaránt szerepelnek benne a Szigligeti Társulat színészei és a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai.

 

Nagyvarad Vilagcirkusz1

 

A történet kulcsfigurája Remike, aki fantasztikus mutatványokkal kápráztatja el a közönséget, és arról a tulajdonságáról vált nevezetessé, hogy egyáltalán nem volt szíve. Mivel ő a cirkusz egyetlen női tagja, nem meglepő, hogy az összes férfi szerelmes belé és bármit megtennének, hogy kegyeibe férkőzhessenek. A történet szereplői között van Isten, Belzebub - az ördög, angyal, pap, bohóc, díjbirkózó, főügyész, orvos, sorozótiszt, lakáj, sekrestyés, bíró és rab, tehát emberek és ember felettiek – ahogy a cirkusz is. Az előadás zenei vonalát Mozart egyik legismertebb és legelismertebb, ugyanakkor legtitokzatosabb műve a Requiem képezi, melyhez közismerten sok legenda fűződik.

 

A Nagyvárad Táncegyüttes 2002 februárjában alakult meg Nagyváradon, a Nagyváradi Állami Filharmónia folklór szakának magyar tagozataként. A Partium egyetlen hivatásos magyar táncegyüttese ma már a Nagyváradi Szigligeti Színház egyik társulataként működik.

 

 

süti beállítások módosítása