Jászai Mari szülőházánál emlékeztek a Vörösmarty Színház művészei

Varga Mária és Hirtling István, a Vörösmarty Színház Jászai Mari-díjas művészei olvastak fel február 24-én Ászáron, a legendás színésznő szülőfalujában.

 

Február 24-én leghíresebb szülöttét, a 165 éve született Jászai Marit ünnepli Ászár község: mint ahogyan minden évben, idén is megemlékezést tartottak a színésznő szülőházánál.

 

JaszaiMariNap1

 

A rendezvényen a Vörösmarty Színházat dr. Szikora János igazgató, valamint két Jászai Mari-díjas művész, Varga Mária és Hirtling István képviselte. A művészek Jászai Mari emlékirataiból olvastak fel.

 

„Az én életemet a színházi életem tette ki. A színház volt az életem célja, csak azért éltem, amire a színpadnak szüksége volt: a tanulásért. Csak színész voltam. Én senki sem voltam. Ezért tudtam mindenki lenni a színpadon” – írta a nagy tragika, aki székesfehérvári pályafutását is feleleveníti emlékirataiban. Jászai Mari tizenhat évesen Hubay Gusztáv társulata után szökött Székesfehérvárra, ahol először lépett színpadra.


„Székesfehérvárott legelőszőr A peleskei nótáriusban statisztáltam. Ó, de csodálatos érzés volt: úgy éreztem, hogy mindenki engem néz, ott hátul, ahová elbújtam” – írta Jászai Mari.

 

A megemlékezésen Varga Mária, Hirtling István és Szikora János is ellátta kézjegyével a Jászai-díjasok falát.

 

 

Forrás, fotó: Vörösmarty Színház

 

süti beállítások módosítása