Pályázatot írnak ki a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára

Pályázatot ír ki a baranyai megyeszékhely önkormányzata a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára; a vezető 2016. február 16-tól öt éven át töltheti be a tisztséget.

A közgyűlés csütörtöki döntésének indoka az, hogy Rázga Miklós jelenlegi direktor megbízatása jövő év február 15-én lejár.


A pályázati felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a város honlapján, valamint a Pécsi Hírekben teszik közzé, a pályázatokat szakmai grémium bírálja el, a munkakör betöltéséről a közgyűlés dönt.


A jelentkezőkkel szemben követelmény a felsőfokú szakirányú vagy jogász, vagy közgazdász végzettség és legalább ötéves, előadóművészeti szervezetnél szerzett szakmai gyakorlat. A pályázatoknak tartalmazniuk kell az intézmény szervezetére, működésére vonatkozó szakmai koncepciót, üzleti tervet, gazdasági stratégiát.

 

pecsi nemzeti szinhaz

 

A teátrumnak folyamatosan meg kell felelnie a kiemelt minősítéshez előírt szempontoknak. Ezek közé tartozik a sokszínű, vonzó repertoár kialakítása a klasszikus, kortárs magyar- és világirodalom legkülönbözőbb műfajú, hangvételű darabjaiból, a magyar színházi hagyományok kiemelt bemutatása ápolása, fontos társadalmi problémákat, univerzális emberi kérdéseket felvető kortárs művek műsorra tűzése.


Elvárás az igényes zenés művek, gyerek-, ifjúsági, illetve családi darabok bemutatása, országosan, nemzetközileg elismert művészekkel, továbbá az előadóművészeti szervezetekkel történő együttműködés, a helyi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítés.


Fontos szempont a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes színházra nevelése, a fiatal művészek pályakezdésének és kibontakozásának támogatása is.


Az idén 439,9 millió forint állami művészeti és fenntartói hozzájárulásban és 280 millió forint önkormányzati támogatásban részesülő színháznak évadonként legalább 280 előadást kell tartania, és minimum 80 ezres fizető nézőszámot szükséges elérnie.


Rázga Miklós direktor egy, a színházról a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a teátrum produkcióira az előző évadban mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak, kétszer annyian, mint öt évvel ezelőtt. A kihasználtság ezzel együtt 67-ről 92 százalékra, az előadásaik száma 247-ről mintegy 450-re emelkedett.


Rámutatott, a nézőszám növekedéséhez hozzájárult, hogy több gyermek- és ifjúsági darab került műsorra, és népszerűbbek lettek a balett- és operaelőadások, amelyeket 2010-ben még 7-8 ezren, az előző évadban már 20 ezren tekintettek meg.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása