Angol nyelven látható az Apropó 2.0

A dunapart 3 kortárs előadóművészeti szemlén angol nyelven mutatja be március 4-én Apropó 2.0. című előadását a Tünet Együttes.

A dunaPart és a Hungarian Showcase egyesítésével a Trafó, Kortárs Művészetek Háza, a FESZ valamint a Színházi Kritikusok Céhe együttesen rendezi meg a magyar független kortárs előadóművészeti szemlét 2015. március 2. és 8. között. A dunaPart 3 elnevezésű programsorozatnak számtalan budapesti színház ad otthont. Ez alkalomból a Tünet Együttes az Apropó 2.0 előadását mutatja be angol nyelven március 4-én a MU Színház színpadán, 16 órától.

 

apropo 2.0- 2

 Apropó 2.0. (forrás: Trafó)

 

 A Tünet Együttes Apropó 2.0 című előadása nem pusztán a szakmai közönségnek szól. Az angol nyelvű előadásra várják a Budapesten élő, kiránduló külföldieket, valamint az angol nyelven tanuló nézőket.

 

Az előadásról:

 

Ez mind én leszek egykor / Nem emlékszem, hogy így neveltek volna

 

(…) a Tünet Együttes a legszerethetőbb honi tánctársulat.” (Horeczky Krisztina, Népszabadság)

„Rendkívüli.” (Luke Jennings, The Guardian)

 

 

A két darabból álló, egyszerre drámai, humoros és személyes előadás nagyszínpadi verziójában az est második részét az alkotók a mozdulatokra reagáló, real-time videotechnikával gondolták újra.

Az est első darabja, az  Ez mind én leszek egykor. Szabó Réka szólójában egyszerre van jelen a kislány, a középkorú nő és az öregasszony. Az előadó arra keresi a választ, hogy ki tudsz-e jutni a toronyból, amelybe 44 éves korodra zártad magad?

 

A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna szubjektív leltár, amelyben a társulat tagjai 7 évenkénti, valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig. Az előadás a holland Space Theatre alapítója, Ardai Petra workshopja alapján készült.

 

apropo 2.0

 Apropó 2.0. (forrás: Trafó)

 

 Apropó 2.0.

 

Alkotó-előadók:

Szabó Réka, Cuhorka Emese, Gőz István, Szász Dániel

Fény és tér: Szirtes Attila

Jelmez: Szűcs Edit

Smink:  Károlyi Balázs

Maszk: Haraszti Janka

Interaktív technológia: Karcis Gábor, Korai Zsolt, Papp Gábor

Külön köszönet: Földesi Bence, Furulyás Dóra

 

Támogatók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Trafó Kortárs Művészetek Háza, MU Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, SÍN Kulturális Központ

 

 

süti beállítások módosítása