Hétvégén kezdődik a Veszprémi Tavaszi Fesztivál

A nyolcadik fesztiválon a Pannon Várszínház három előadását és két vendégprodukciót tekinthetnek meg az érdeklődők.

Április 11-én Gazdag Tibor önálló estje látható, a vendég Révész Sándor, a Piramis együttes egykori énekese lesz a vendége - közölte a várszínház igazgatója keddi veszprémi sajtótájékoztatóján. 

 

nagykalozy botos2 edithesmarlene fotokallai

Nagy-Kálózy Eszter és Botos Éva az Eith és Marlene-ben (fotó: Kállai-Tóth Anett)


Vándorfi László elmondta: a fesztivál nyitóelőadása Pataki Éva Edith és Marlene című darabja lesz Botos Éva és Nagy-Kálóczy Eszter főszereplésével, Mészáros Márta rendezésében. Hozzátette: láthatja még a közönség az Ivancsics Ilona Társulat vendégszereplésében Neil Simon Női furcsa pár című vígjátékát is.


A Pannon Várszínház A három testőr című kalandjátékot, a Black Comedy című komédiát és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt mutatja be. Utóbbit már egy esztendeje nem játsszák a veszprémi színpadon.


Ezt a produkciót a szórvány magyarság helyzetével foglalkozó Magyar napok 2015 nevet viselő rendezvényhez csatlakozva mutatja be a társulat – közölte az igazgató.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása