Új passió készül Magyarpolányban

Idén pünkösdkor a magyarpolányi önkormányzat szervezésében új Polányi Passiót mutatnak be a Veszprém megyei településen. A látványos produkciót korábban egy civil szervezet rendezte.

Grőber József polgármester sajtótájékoztatóján közölte, hogy tavaly év végén a község új képviselő-testülete úgy döntött: saját szervezésében rendezi meg a produkciót, és megbízást adott egy új passió megírására. Az új passió szövegkönyvét Pataki András, Németh Ervin és Katona Imre írta, a zenét a Kossuth-díjas Szarka Gyula jegyzi.


A polgármester a testületi döntést azzal indokolta, hogy elszámolási vita alakult ki a passiót szervező egyesület és az önkormányzat között. Megjegyezte, az idei, saját szervezésű rendezvény nyereséget közcélra, a magyarpolányi templom felújítására, restaurálására szeretnék fordítani.

 

polanyi passio

Fotó: kulturpart.hu


Pataki András az új passiójátékról elmondta, hogy más passióelőadásoktól alapvetően eltérő művet hoztak létre, melynek címe "Passió, mely előadatik Magyarpolányban régi versezettel". A darab szövegkönyvét, amely hátterében elsősorban csíksomlyói misztériumok szerepelnek, a hétvégén egyeztették a közel száz falusi és környékbeli amatőr szereplővel. A főszerepet, Jézust Horváth Andor színművész alakítja, az előadás időtartama legfeljebb másfél óra lesz.


Az új passiójáték zenéjéről Szarka Gyula, a Ghymes együttes énekes-zeneszerzője kiemelte, hogy nem rockzenei és nem kizárólag népzenei hangzásokat lehet benne hallani, inkább a komolyzene és a hagyományok jellemzik. Úgy fogalmazott, monumentális mű kerekedett a passiójátékból, amelyet Papp Gyula zenei vezetésével adnak elő.


A polgármester sajtótájékoztatója után a Magyarpolányi Passió és Kulturális Hagyományőrző Egyesület vezetője, Sebe István azt mondta: civil szervezetüknek 2011 óta már nincs pénzügyi elszámolási vitája az önkormányzattal. Korábban volt egy harmincezer forintos késedelmük, és egy kölcsönadás miatt is volt vitájuk a feleknek, de rendezték.


Sebe István szerint az önkormányzat az idei döntésével lehetetlen helyzetbe hozta az egyesületet. Ennek ellenére úgy készülnek, hogy idén is megrendezik a Polányi Passiót. Bár a pünkösdi időszakra és az azt megelőző hetekre az új előadás és annak próbái miatt nem kaptak engedélyt az önkormányzattól, honlapjukon enne ellenére ugyanarra az időpontra meghirdették a rendezvényt, és folynak a próbák is.


Tömöry Péter, a Polányi Passió szövegének szerzője azt mondta, a művet Magyarpolányra és Magyarpolánynak írta: nem adható elő máshol, nem vihető színházba. Ez a falu passiója.


A passiójátéknak komoly hagyományai vannak Magyarpolányban, az első előadást 1993-ban tartották. 2001-ben az Europassió Szövetség támogatásával állították színre a Tömöry Péter készítette Polányi Passiót, melyet a következő évtől már a Magyarpolányi Passió Kulturális és Hagyományőrző Egyesület szervezésében rendezték.


Az egyesület 2010-től az önkormányzat által európai uniós támogatással vásárolt nézőteret valamint hang- és fénytechnikát használta kétoldalú megállapodás alapján. 2013-ban nem sikerült megegyezni a feleknek, így az előadás elmaradt. Tavaly azonban ismét sikerült megállapodni, így egy év szünet után újra színpadra állították a Polányi Passiót.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása