"Filmszerűbb" Abigél látható majd Szegeden

Újra egy legendás regény zenés adaptációját állítja a Dóm tér színpadára Somogyi Szilárd rendező. Szabó Magda személyesen bízta rá „lányát", Abigélt. A nyáron minden eddiginél monumentálisabb formában érkezik a musical – szabadtéri világpremierként.

 „2004-ben merült fel először a gondolat, hogy az Abigélből musicalt kellene írni – emlékezett vissza Somogyi Szilárd, a Szegedi Szabadtéri Játékok idei második produkciójának rendezője. – Akkortájt készítettünk alkotótársaimmal Szabó Magda másik regényéből zenés változatot, ezen a premieren pedig jelen volt a népszerű írónő is. Aznap este, látva az akkori előadás sikerét, óriási megtiszteltetés ért: nekem adta szeretett lányát, Abigélt is."

 

abigelszeged

 

A Budapesti Operettszínház darabja, mely július 10-én és 11-én kerül színre Szegeden, új aspektusból közelít a történethez. Az előadás Vitay Gina egy drámai pillanatban történő visszaemlékezéséről, életének egy meghatározó korszakának újraéléséről szól.

 

Az alkotók nem titkolt célja volt, hogy az értékes irodalmi műből olyan típusú musical készüljön, amely újra ráveheti a fiatalokat, hogy elkezdjék olvasni Szabó Magdát. A hatalmas Dóm téri színpad lehetőséget ad arra, hogy a kőszínházi változatnál sokkal filmszerűbb, mozgalmasabb legyen az Abigél.

 

10297852 949508671727450 4882541659790709463 n

 

Igazi fesztivál-szereposztással érkezik a musical a Dóm térre. Vitay Georginát Vágó Zsuzsi, Horn Micit Udvaros Dorottya játssza. Torma Gedeon Hirtling István lesz. Kőnig tanár úr szerepébe a Szegedi Szabadtéri színpadán debütáló Csonka András. További szerepekben láthatjuk Homonnay Zsoltot, Mészáros Árpád Zsoltot, Nádasi Veronikát és Pálfalvy Attilát.

 

Az előadásban szükség lesz statisztákra is, akiket a „Matulás tanárok" választanak majd ki Szegeden. A legrátermettebbek Gina osztálytársaiként léphetnek a világot jelentő deszkákra.

 

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

 

 

süti beállítások módosítása