Györgyi Anna: "A színész az idegrendszerével dolgozik"

A Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagját a Képmás magazin kérdezte.

 

A Képmás cikkéből:


"Kállai Feri bácsi volt a színészmesterség tanárom, és amikor végeztem 21 évesen, azt mondta, Nusikám, magából negyvenévesen lesz igazán jó színész. Hát, nem mondom, hogy frissen végzett színészként túlságosan feldobott, hogy majd húsz év múlva jó leszek. De azt hiszem, tényleg így történt. Persze voltak nagyon nekem való szerepek, Az üvegcipő Irmája például nagyon eltalált, mert akkor a valóságban is Irma voltam, naiv, állandóan szerelmes, teljesen másképp közlekedtem a világban, mint a többi ember, és nem értettem, hogy mindez miért mulatságos. Nagyon szerettem a Csehov szerelmeiben is játszani, életem egyik legnagyobb élménye volt, Kulka Jánossal nagyon közel kerültünk egymáshoz. A színész az idegrendszerével dolgozik, ki van szolgáltatva a másiknak a színpadon és közben nagyon sokat megtud róla. Érzem, hogy mostanában ért össze a külsőm és a belsőm, anya lettem, mellettem halt meg az édesapám, ma már mást gondolok életről és halálról. A vágy villamosa is jókor jött, megértem Blanche szerepére" - sorolta Györgyi Anna.

 

gyorgyi-anna

Fotó: Bujdos Tibor, boon.hu

 

A Lyukasóra c. műsorral kapcsolatban elmondta, először nem is nagyon merte elvállalni, mert úgy véli, a versinterpretáció a színészet esszenciája. "Nagy kihívás, de nagyon jól érzem magam a forgatásokon, jó kicsit kiszakadni a színpadról és látni, hogy a költők és írók, akikről azt gondolod, hogy elvonulnak az élettől, mennyire élettel és humorral teli emberek. Ők még nem tudják, de ők lesznek a nagy klasszikusok, Lator László, Szabó T. Anna, Váradi Szabolcs, Lackfi János" - mondta Györgyi Anna.

 

A színésznő arra a kérdésre, hogy mennyire változtatják meg a szerepek, elárulta, előhozzák a benne lappangó tulajdonságokat. "Például én otthon tréningruhás típus vagyok, de ha nagyon nőies nőt játszom, a szerep előcsalogatja ezt az énemet is, ha pedig bolondosat, akkor többet viccelődök. Móricz Tündérkertjében Károlyi Zsuzsannát, egy puritán, okos, kritikus nőt játszom, és néha otthon is észreveszem, hogy osztani kezdem az észt. Máskor meg nehéz gonosznak lenni, mert az ember jónak és kedvesnek szereti látni magát" - tette hozzá.


A felvetésre, volt-e konfliktusa abból, hogy a Miskolci Nemzeti Színházban férje, Kiss Csaba a direktor, Györgyi Anna így felelt: "Ha lehetne, nem ragaszkodnék ehhez a direktor oldalbordája szerephez. Ez egy nagy intézmény balettkarral, opera-előadásokkal, négy-öt játszóhellyel, én mindennap közöttük vagyok, és az emberek nem diszkrétek, az öltözőben sok mindent meghallok. Ezek többnyire férfi harcok, egymásnak feszülések. Mindenhol megvannak, csak egy társulatban minden egymás előtt zajlik. Általában nyelek egyet vagy hazamegyek pityeregni. Egyszer mondtam meg a magamét. Nem tudom, hogy jól tettem-e."

 

A teljes interjú a Képmás magazinban olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása