Statisztákat keresnek A nyomorultakba!

Gyerek és felnőtt statisztákat keresnek A nyomorultak Dóm téri előadásaiba. Legyél részese a Madách Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok szuperprodukciójának.

 

Gyerekek esetében 10 és 13 év közti fiúk és lányok, felnőttek esetében 18 és 40 év közti férfiak és nők jelentkezését várják.

 

Felnőtteknél a tánctudás előnyt jelent!

 

Március 22-én, vasárnap 10 órától a gyerekeket, 11 órától pedig a felnőtteket várják a Szegedi Nemzeti Színház balett-termébe. A musical-produkció koreográfusa, Tihanyi Ákos válogat a jelentkezők közül.

 nyomi

 

A leginkább rátermettek, sikeres bemutatkozás esetén olyan kitűnő művészekkel léphetnek színpadra mint Vikidál Gyula, Nagy Sándor, Vágó Bernadett, Debreczeny Csaba, vagy épp Tóth Andi.

Szirtes Tamás rendezésében, Kentaur monumentális díszletei között szerepelni kiváltság: színháztörténeti pillanat részesei lehetnek a legügyesebbek.

 

süti beállítások módosítása