Győztes nélkül zárult a Weöres Sándor Színház drámapályázata

Senki nem nyerte el a fődíjat a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a város önkormányzata által Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából meghirdetett országos drámapályázaton.

A bírálóbizottság azonban öt pályamű alkotójának ítélt oda különdíjat - jelentette be szombaton sajtótájékoztatón Jordán Tamás, a teátrum igazgatója.

 

Elmondta, hogy az egy évvel ezelőtt meghirdetett pályázatra összesen 48 jeligés pályamű érkezett be, amelyek közül az előválogatás után ötöt találtak érdemesnek arra, hogy a Molnár Piroska színművész, Nádasdy Ádám költő, műfordító és Spiró György író alkotta zsűri elé kerüljön.

 

jordan

Jordán Tamás (forrás: activestudio.hu)

 

Jordán Tamás hangsúlyozta: mind az öt alkotás kivívta a zsűri valamely tagjának elismerését, de egyik alkotás sem nyerte el mindegyikük támogatását, így a fődíj odaítélésében nem jutottak megegyezésre.

 

Idézte: a kiírás szerint "ha a zsűri nem talál a pályadíj elnyerésére érdemes darabot, jogában áll különdíjat kiadni".

Baráth Katalin Kész csoda, Király Levente A szolgálatmegtagadó, Szabó András Köpönyeg és palást, Székely Csaba A katona, valamint Tar Ildikó Márton a lúdas című darabját díjazták, az alkotókat egyenként 400 ezer forintot kaptak.

Jordán Tamás a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ha a Weöres Sándor Színház valamelyik darabot bemutatja, annak szerzője további 1 millió forintos díjazásban részesülhet.

 

Az igazgató úgy fogalmazott: két héten belül döntenek arról, hogy színpadra állítják-e 2016-ban valamelyik különdíjas alkotást.

Puskás Tivadar polgármester elmondta: Szombathely Szent Márton szülővárosa szeretné méltó módon megünnepelni a jövőre esedékes évfordulót.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása