Bemutatkoznak az Operettben a Pesti Broadway Stúdió növendékei

A Pesti Broadway Stúdió és az Operett Akadémia növendékei március közepétől hat estén át a Raktárszínpadon játsszák a Mária főhadnagy című nagyoperettet.

Vizsgaelőadásuk az operett irodalom egyik legizgalmasabb, ma is aktuális kérdéseket feszegető darabja, mely az 1848/49-es szabadságharc idején játszódik. A bemutatóra, melyet Somogyi Szilárd jegyez, a nemzeti ünnepet megelőzően, március 12-én kerül sor.

 

maria3

 

Miközben javában dübörög a Budapesti Operettszínház Mi is itt vagyunk! kampánya, amely a teátrum fiatal tehetségeit igyekszik népszerűsíteni, nyomukban már ott kopogtat a következő, még ifjabb generáció és teret követel magának. 

 

Somogyi Szilárd rendező úgy gondolja a Mária főhadnagy rendkívül alkalmas arra, hogy rajta keresztül az operett játszás összes fortélyát megtanulják az akadémisták.

"Kiváló karakterek vannak benne, remek dalok, mint a Délibábos Hortobágyon és nem utolsó sorban rengeteg próza, ami segít abban, hogy a hallgatók nemcsak énekesként, hanem színészként is sokat fejlődjenek. Az előadás rámutat arra, hogy mi magyarok mindig kapkodunk, hogy többnyire előbb cselekszünk, és utána kezdünk el gondolkodni. Ha visszatekintünk elmúlt történelmünkre, akármelyik szabadságharcunkra, a világháborúkra, soha nem sikerült a győztes oldalra állnunk. Talán erről is akar vallani a Mária főhadnagy 2015-ben. De arról is, hogy valahogy azért mindig sikerült felállnunk és életben maradnunk, csináljuk tovább a dolgunkat és próbáljuk megőrizni értékeinket. De mindezen túl a legfontosabb az együttjátszás öröme és az, hogy élvezzük együtt a magyar operettet."  - tette hozzá.

 

maria2

 

 

 Somogyi Szilárd elmondta, hogy a címszereplő maga fél szubrett, fél primadonna szerep, mellette pedig van még egy szubrett és egy primadonna és a fiúknál is hasonló a felállás, bővelkedik tehát jobbnál jobb feladatokban, amiket remekül ki lehetett osztani csapatban.

 

"Nem szokványos próbaidőszak áll mögöttünk, inkább afféle kurzusnak mondanám, ahol az operett színészmesterséget kezdtük el tanulni. Azt gondolom, sikerül egy a modern és a klasszikus határán lévő operettet csinálnunk. Túl azon, hogy a történet és a darab nagyon-nagyon szórakoztató, rettentően súlyos, komoly gondolatok és kérdések fogalmazódnak meg benne. Mint például, hogy nekünk, magyaroknak vajon mennyire kell a magyarságunkat kirakatba téve viselnünk vagy elég a lelkünkben megélni? Vagy épp az, hogy tetszik, nem tetszik, 1848-ban kezdődött el az a folyamat, ami végül Trianonig vezetett. Mániám ugyanis, hogy a nemzetállam gondolata és az, hogy a sok-sok nemzetiség mind függetlenedni akart eredményezte azokat a feszültségeket a Kárpát-medencében, aminek következményeként jogosan vagy jogtalanul azzá lett a mi kis Magyarországunk amivé" - véli a rendező.

 

maria6

 

Somogyi Szilárd azt is mesélte, hogy nagyon tehetséges, jó képességű fiatalok vannak a csapatban.
"Nagy élmény, amikor valaki úgy tud énekelni, mint közülük jó néhányan. Elképesztő energiákkal táncolnak, szaltóznak vagy épp csapásolnak Lénárt Gábor izgalmas, a kortárs és a néptánc határán mozgó koreográfiájában. Vannak nagy ígéretek, és bízom benne, hogy a hozzájuk fűzött reményeket az előadásokon be is váltják. Remélem, a látottak alapján igazolódik majd, hogy van helyük a magyar operett játszásban" - mondta a rendező.

 

A Pesti Broadway Stúdió növendékei mellett feltűnnek a produkcióban az Akadémia korábbi hallgató is, Barkóczi Sándor, Angler Balázs és Szentmártoni Norman, de fontos szerepet kapott az Operettszínházhoz januárban szerződött Lévai Enikő is, aki másodszereposztásban játssza Farkasházy Antóniát.

 

Az előadásban a műfajban otthonosan mozgó színészek - Vásári Mónika, Bardóczy Attila vagy Pálfalvy Attila - is szerepelnek, akikkel "testközelben" dolgoznak a növendékek. Ők nagyon sokat segítenek a próbák alatt, és rengeteget mesélnek a fiataloknak a szakmai fortélyokról.

 

maria4

 

A Mária főhadnagy egyik főszereplője, a Zwickli Tóbiást alakító Laki Péter elárulta, hogy hál' istennek azt veszik észre, hogy reneszánszát éli a műfaj.


"Hozzám abszolút közel áll az operett, mivel amúgy is klasszikus párti vagyok. Csak ezekben a műfajokban tudom magam elképzelni. Történelmet tanultam az egyetemen, így aztán ez a '48-as szabadságharcról szóló operett különösen tetszik. Zwickli Tóbiásként én vagyok a táncos-komikus, nekem van a legtöbb szövegem. Rengeteg poénom van, amiknek mindig működniük kell, mert különben borul minden. Mondhatni, nekem kell mozgatni az egész darabot. Emellett színpadi partneremmel, Pannival, akit Szabó Noémi játszik, elsősorban a mi dolgunk mosolyt csalni a nézők arcára. A darabban megjelennek hétköznapi emberi hibáink, gyarlóságaink, mindennapi dolgaink. A nézők abszolút magukra ismerhetnek ezekben a karakterekben. Valóban ilyenek vagyunk" - tette hozzá.

 

 A Jancsó Bálint hadnagyot megformáló Farkas Tamás szerint a Mária főhadnagy nagyon összetett darab, többféle stílust követel meg.

"Borzasztóan nehéz és izgalmas a próbafolyamat, de most úgy tűnik, látszik a fény az alagút végén. A próbák elején volt is egy kis nézeteltérésünk a rendező úrral, mert ő inkább egy táncos-komikus kishuszárt akart látni, én pedig meg voltam győződve arról, hogy Jancsó Bálint egy hős bonviván. De rájöttem, hogy nincs igazam. Ő egy nagyon vicces, borzasztóan izgalmas és nagyon szerethető figura, aki rendkívül szélsőséges érzelmeket él át - a gyengéd szerelmestől egészen a határozott katonatisztig, bátor, olykor gyáva, ezerszínű karakter. Ezt a klasszikus operettet Somogyi Szilárd nagyon maivá tette, számomra ezért szerethető igazán. Azok a nemzeti hibáink, amik bennünk, magyarokban megvannak, elrejtve mind-mind megjelennek a műben poénokon, dalokon, apró kikacsintásokon keresztül. Vagyis a darab tükröt állít a néző elé, milyenek vagyunk és milyennek nem kéne lennünk. A legnagyobb kérdés az, hogy ezen ki és hogy tud változtatni" - mondta a fiatal színész.

 

maria1

 

A címszerepet játszó Katona Klaudia nézőként és színészként is nagyon szereti az operettet.
"Az operett rendkívül összetett műfaj, mert tudni kell hozzá táncolni, énekelni, prózát mondani. Ez komoly kihívást tartogat számunkra, de reméljük, bizonyítani fogunk. Az operettet jó nézni, jó hallgatni. Mindegyik darab a szerelemről szól és olyan dolgokról, amit a fiatalok és az idősebbek egyaránt átélhetnek. Bűbájos karakterek vannak benne, amikkel könnyen lehet azonosulni. 

Az én olvasatomban elsősorban a mindent elsöprő szerelemről szól a darab. Másodsorban megmutatja, hogy ha a nők egyszer elhatároznak valamit, igenis meg tudják azt szerezni és a cél elérése érdekében akár egy egész hadsereget képesek irányítani. Félig szubrettként, félig primadonnaként nagyon ritka és nehéz a szerepem. Ráadásul Mária nagy utat jár be a történet során, hiszen naiv kislányból a darab végére komoly nővé érik. Ezt a fejlődési folyamatot igyekszem pontosan és hitelesen eljátszani" - mesélte a színésznő.

 

maria5

 

A Mária főhadnagyról:

 

A Mária főhadnagy címszereplője Lebstück Mária valós személy volt, aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Lebstück Károly néven több csatában harcolt és főhadnagyi rangot is kapott. A történet 1848-ban, Bécsben kezdődik, ahol a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Ő azonban Antónia nénikéje segítségével megszökik és a forradalmi Magyarországra menekül, ahol nemzetőr egyenruhát ölt és bekapcsolódik a harcokba. Az igazi kalandok és félreértések csak ezután kezdődnek, de természetesen az operett klasszikus hagyományainak megfelelően végül mindenki megtalálja a maga párját és boldogan élnek, míg...

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

 

süti beállítások módosítása