Megszűnik a művészeti tanács Miskolcon - Kiss Csaba válaszolt

Megszűnik az évad végén a művészeti tanács a Miskolci Nemzeti Színházban - az okokról Kiss Csaba direktor beszélt az Észak-Magyarországnak.

 

Az Észak-Magyarország cikkéből:

 

A színház irányításában közreműködő testületet Kiss Csaba hívta életre frissen megválasztott igazgatóként 2012-ben a vele érkező rendezőkből, dramaturgokból. A tavaly októberben született döntés híre most, a következő évadra vonatkozó szerződtetések idején kapott szélesebb nyilvánosságot.

 

"A művészeti tanácsot a hetvenes-nyolcvanas évek kaposvári színházából vettük kölcsön. Lényege, hogy a színházban működik egy rendezőkből álló tanácsadói kör, akik megnézik egymás készülő előadásait, és megbeszélik, hogyan lehetne jobbá, hatásosabbá tenni az adott produkciót. Számomra az elmúlt két és fél évadban ez volt működésünk legizgalmasabb része, azok az éjszakába nyúló viták, beszélgetések, amikor egymás főpróbáit elemeztük. (...) Több mint negyven előadás született, fesztiválokon jártunk, díjakat nyertünk. És létrejött egy újfajta kapcsolat a közönséggel. Ilyen közös színházirányítási próbálkozás az elmúlt harminc évben nem volt a magyar színházban, mi bebizonyítottuk hogy lehetséges" - számolt be Kiss Csaba.

 

Kiss CsabaFotó: Miskolci Nemzeti Színház

 

A direktor elárulta, valójában nem szétment a művészeti tanács, hanem úgy egyeztek meg tavaly októberben, hogy amikor évados szerződéseik lejárnak, nem újítják meg. Az élet is ezt hozta, hiszen ketten közülük vezető beosztást vállaltak más színházakban, Béres Attila a szombathelyi, Rusznyák Gábor a kecskeméti teátrum főrendezője lett. Kiss Csaba hangsúlyozta, a rendezők többsége jövőre is rendez Miskolcon, és reméi, hogy továbbra is megnézik és megbeszélik egymás készülő előadásait.

 

"Egyébként sajnálom, hogy így alakult, szívesen megtartottam volna a művészeti tanácsot a következő évadban is, biztonságot jelentett a döntések előkészítésében. De remélem, hogy azt a rangot, amelyet a Miskolci Nemzeti Színház az elmúlt időszak alatt kivívott, jövőre is megtartjuk. A régiek mellett új embereket is hívtam, rendezni fog nálunk Kesselyák Gergely, Lukáts Andor, Zsótér Sándor, Zakariás Zalán, Kulcsár Noémi és mások. Nagyon bizakodó vagyok, sőt a lelkem mélyén örülök is a változásnak. Könnyen kifáradhatott volna ez a 'mindent ugyanaz a hat ember rendez felállás'. Most új impulzusokat kaphat majd a színház" - mondta Kiss Csaba.

 

"Úgy indultunk, és nagyon sokszor elhangzott a művészeti tanács ülésein, hogy a színház a közös döntések nyomán formálódik. Az első pár hónapban ez működött is. De a múlt évadban a művészeti tanács gyakorlatilag már inkább csak stratégiai tanácsadó testület volt, az operatív irányítás teljesen rám maradt. Én alkotó ember vagyok, drámaíróként is, rendezőként is. Ez feszültséget szült bennem. Szívesen megosztottam volna a terhek egy részét a többiekkel" - fogalmazott a miskolci színház igazgatója.

 

A teljes interjú az Észak-Magyarországban olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása