Zene, tánc és költészet a Müpa Bábel-estjén

Az Európa Kiadó és a Pegazusok Nem Léteznek együttes mellett Karafiáth Orsolya költő és a Hodworks kortárstánctársulat lép színpadra a Bábel-est elnevezésű összművészeti programon szombat este a Művészetek Palotájában.

A harmadik alkalommal megrendezendő eseményen Gryllus Dorka műsorvezetésével ezúttal a Kiadások(k) témakörét járják körül az előadók.


"A kiadás szinonimája az önfeltárásnak, a kitárulkozásnak, és minket az érdekel, hogy ez miként jelenik meg a művészetben" - mondta el az MTI-nek Marton László Távolodó, a program szerkesztője, hozzátéve, hogy az est szereplői a katarzis érdekében legintimebb érzéseiket, a lelküket, a testüket vagy a családjukat "adják ki" a közönségnek.

 

hodworks-ahalandosagfeltetelei fotodomolkydaniel 028

Hodworks: A halandóság feltételei (fotó: Dömölky Dániel)


Mint elmondta, az elmúlt két évben feltűnt Pegazusok Nem Léteznek elnevezésű rockzenekar számai, mint például a Kiadó, a Gyilkosok, a Segíts nekem vagy a Mérgező, egyediségük mellett magukon viselik a Balaton, a Trabant, a Velvet Underground, valamint a nyolcvanas évek posztpunkjának és napjaink gitárzenéinek a hatását is.


Az Európa Kiadó a régi számai (Európa kiadó, Romolj meg, Mocskos idők, Megalázó, durva szerelem) mellett a másfél évvel ezelőtt megjelent Annak is kell című albumából válogat az estre.


Karafiáth Orsolya költő Tükör című versciklusának édesanyjáról szóló darabjaival "adja ki magát", míg a Hód Adrienn vezette Hodworks A halandóság feltételei című nagysikerű előadásának harmadik tételét mutatja be, amelyben a "test kiadása" központi szerepet kap.


Marton László Távolodó felhívta a figyelmet arra, hogy a produkciót a tavalyi év húsz legjelentősebb előadása közé választotta a Aerowawes nemzetközi hálózat.


"A sorozat célja, hogy ne csak a közismert és népszerű produkciókat lássa a közönség, hanem újdonságélménnyel is találkozzon" - hangsúlyozta a szerkesztő, hozzátéve, hogy a következő Bábel-est június 27-én a falusi és városi életmód, kultúra keveredésének egymásra hatását állítja a középpontba a Dresch Quartet, a Szabó Balázs Bandája, a Ladjánszki Márta vezette L1 kortárs táncegyüttes, valamint Grecsó Krisztián író közreműködésével.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása