"A döntés megalapozott" - A miskolci rendezők közleménye

A Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának közleménye.

 A Miskolci Nemzeti Színház élén történt személyi változásra való reakciókat tudomásul véve, a művészeti tanács az elmúlt időszak eseményeit a színház belügyének tekinti.


Természetesnek tartjuk, hogy az ügy gyors és váratlan lefolyása különféle reakciókat vált ki, de arra kérünk minden külső szemlélőt, hogy próbáljon meg tárgyilagos és tényszerű maradni.

 

Szeretnénk jelezni, hogy az elmúlt három sikeres év a Társulat, a Művészeti tanács és Kiss Csaba közös munkájának eredménye, ugyanakkor a magunk részéről a közgyűlés döntését megalapozottnak gondoljuk.

Művészeti tanács


(Keszég László, Béres Attila, Rusznyák Gábor, Szőcs Artur és Szabó Máté megbízott igazgató)

 

skolc

 

Az előzményekről:

 

Március 18-án azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Kiss Csabát, a Miskolci Nemzeti Színház vezetőjét a város önkormányzatának közgyűlése.

 

A szerdai rendkívüli ülést követően Kriza Ákos polgármester újságíróknak azt mondta: azért döntöttek így, mert olyan "jelzések jöttek a színházból, hogy hatalmas a feszültség a direktor és a társulat között", ez pedig a szakmai munka rovására mehet, ezért a politikának kötelessége, hogy foglalkozzon az üggyel.

 

Az igazgató viszont úgy látja, hogy a politika "masszívan betette lábát" a színházba. Kiss Csaba az MTI-nek azt mondta: a politika ne csináljon színházat. A miskolci közönség befogadta azt a "nyílt színházi működést", amely vezetése alatt megvalósult - fogalmazott, hozzátéve, hogy a menesztéséről szóló döntéssel három éve tartó szakmai munkát semmisítettek meg. Úgy véli, hogy a közgyűlés helytelenül cselekedett, az évad közepén meghozott döntés törést okoz a teátrum életében, és félő, hogy a közönség egy része elpártol a színháztól.

 

A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Kiss Csaba pályázatának alappillére volt a Művészeti Tanács létrehozása és az azzal való együttműködés. Ez a grémium lett volna hivatott arra, hogy kidolgozza és végrehajtsa a "színház szellemiségét meghatározó döntéseket".

 

"A Miskolci Nemzeti Színház művészeti életét meghatározó és irányító Művészeti Tanács mára megszűnt, hiszen tagjai lemondtak, a színház irányítása teljesen más alapokra helyeződött a 2012-ben nyertes pályázathoz képest, ez a helyzet a fenntartó, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata számára vállalhatatlanná vált. A színház művészeti, szakmai tevékenysége nem összehangolt, a társulat részéről az ügyvezető felé olyan súlyos bizalomvesztés következett be, ami a fenntartó önkormányzat azonnali beavatkozását igényelte" - olvasható a közleményben.

 

"Nem tudjuk értelmezni azt a magyarázatot, hogy a polgármester a színház belső feszültségei miatt veszélyben érzi a következő évadot. Egy színházi évad kellős közepén, a szerződtetési eljárások, s a következő évad bérlethirdetésének lezárta előtt egy ilyen lépés megtétele egyértelműen szakmaiatlan, s veszélyezteti a színház anyagilag és művészileg biztonságos működését" – írta reakciójában a Magyar Színházi Társaság.

 

 

Kiss Csabával készült friss interjúnkat itt olvashatják.

 

 

 

süti beállítások módosítása