Harc a digitális Nagy Testvér ellen! - Sci-fi színház a Trafóban

A Földet digitális hatalomátvétel fenyegeti, de aggodalomra semmi ok, mert március 27-én ismét eljön a PiPS:lab társulata, hogy egy virtuális űrhajóval megmentsen minket az informatikai káosztól.

 

A Trafó ajánlója:

 

A PiPS:lab, a feltalálókból és zenészekből álló holland társulat októberi budapesti vendégszereplése után ezúttal legújabb, idén februárban bemutatott előadásával vendégszerepel a Trafóban. A Social Fiction 2-ben szürreális őrület és effektkavalkád várható, 3D-s ecsetvonásokkal és motion capture trükkökkel megspékelve.

 

 

Tavaly októberben a Pecha Kucha Night születésnapi kiadásában és a DieSpace 3.0 című előadásban a PiPS:lab már ízelítőt adott a magyar közönségnek a holland humorral átitatott színházi sci-fi sajátos világából. A Social Fiction olyan összművészeti trilógia, amelybe a mozgóképtől kezdve a festészeten át a videojáték elemekig minden belefér. „A motion capture rendszert integráljuk egy élő előadásba. Egy virtuális világot építünk, ahol elmeséljük a történetünket” - mondta Thijs De Wit, a társulat tagja.


A misszió sikeres végrehajtásához azonban nem elég a technikai lelemény, a produkcióban fontos szerephez jut a közönség is: ők is tehetnek valamit bolygónkért, közülük kerül ki ugyanis annak az űrhajónak a kapitánya, aki biztonságos terepre navigálja a galaktikus járművet.

 

IMG 0419

 

 

A PiPS: lab sajátos, művészeteken átívelő előadásai hasonlóan ötvözik a színházat a tudománnyal, mint ahogyan a Kraftwerk a zenét a technológiával. „Egyszer láttam egy dokumentumfilmet a Kraftwerkről. Amikor indult a zenekar, a tagok nem zenészek voltak, hanem technikusok, azután megalkották saját hangszereiket, és elkezdtek játszani rajtuk. Nem akarom a Kraftwerkhez hasonlítani magam, de valami hasonlót csinálunk a színházban. Technikai világot teremtünk, aztán hagyjuk, hogy a találmányaink meséljék el a történetet. A Social Fiction alapötlete az volt, hogy feltettük a kérdést: mi lenne, ha ez ember be tudná váltani a magánéletét a jobb verziójú valóság megteremtéséért?” - mesélte de Wit.

 

Az előadásban ez a törekvés valósul meg, így hozzáférhetünk egy utópisztikus valóságmodellhez. A jövőbe utazunk, vagy éppen egy olyan másik dimenzióba, ahol összecsúsznak a valóságsíkok. A különleges technika lehetővé teszi, hogy a közönség ruháiból vegyenek színmintát, majd azzal fessenek a levegőbe, vagy éppen virtuálisan alkossanak és rajzoljanak meg szereplőket. De nem ez az egyetlen csavar, mert a színpadon történteket le is filmezik, és a szemünk előtt vágják össze.

 

IMG 0530

 

Nem ér itt véget azonban a tudományuk: saját készítésű klasszikus hangszereikkel kísérik a rövidfilmet. A téma egyébként kézenfekvő: mindennapjainkat egyre inkább meghatározza a virtuális tér. Facebook, Twitter, Instagram: csupa olyan csatorna, amelyektől egyre többen függenek, és amelyeken bárki követheti a felhasználó életét akár percről percre. A Social Fiction 2 ezt a jelenséget gondolja tovább: mindannyiunkat megfigyelnek, a digitalitás pedig Nagy Testvérként irányítja a földlakók életét. Ezzel száll harcba a PiPS:lab.

 

Az előadásban nem csak képletesen, hanem a harmadik dimenzió valóságában, azaz élőben is beszállhatunk egy űrhajóba, ami átveszi a hatalmat a digitális szörnyeteggel szemben. Hogy ki győz, az a közönségen múlik, hiszen a társulat számít a nézők aktív részvételére. A produkcióból kiderül, mi az a digitális realizmus, és felfedezhetjük saját jövőtervezési lehetőségeinket is.


A március 27-i előadás után megrendezésre kerülő közönségtalálkozón Csiszár Mátyás digitális művészeti szakíró beszélget az alkotókkal.

 

Social Fiction 02

 

A PiPS:lab-ról:


Az elmúlt 15 évben az amszterdami székhelyű PiPS:lab számos expresszív, látványos és interaktív multimédia-előadást hozott létre. Egy maguk által programozott és kifejlesztett szoftvert használva az élő videóművészet technikai módszereit fejlesztették mesterfokra.


Az audio-videó technológiák teátrális szerepet kapnak produkcióikban. A vizuális effektek olyan szeszélyes, manipulált, kontextusukból kiragadott és zenével fűszerezett elemekké válnak, melyek egyenrangú szerepet játszanak a színészekkel és zenészekkel. A köztük és a közönség között egyfajta összekötő „mixerként” működő számítógép pedig meglepően innovatív módon aktivizálja a nézői percepciót.

 

SF rick bussemaker

 


PiPS:lab: 

Social Fiction 2 – Árnyékok a felhőben

 

Előadók és koncepció:

Keez DUYVES, Yorick HEERKENS, Willem WEEMHOFF, Daan VAN WEST, Thijs DE WIT

 

2015. március 27. (péntek) 20.00
Trafó Kortárs Művészetek Háza
A Trafó smART! sorozatában

 

Forrás, fotók: Trafó

 

 

süti beállítások módosítása